Az SM a központi idegrendszert érintő autoimmun betegség, amelyben az immunsejtek megtámadják a mielinhüvelyt, azaz az idegrostok védelmét szolgáló szigetelést, valamint a mielint termelő sejteket, az ún. oligodendrocitákat, ami demielinizációhoz, a mielin elvesztéséhez vezet.
Az SM korai szakaszában oligodendrocita őssejtek vándorolnak a károsodás helyére, ahol megérnek és mielint termelnek, ez a remielinizáció. A Montreali McGill Egyetem Neurológiai Intézetének kutatói kimutatták, hogy egerekben a sztatinkezelés gátolja a mielin helyreállítását a központi idegrendszerben.
„A sztatinokat állatkísérleteken alapuló klinikai vizsgálat alá vetettük” – mondta dr. Veronique Miron, a kutatás vezetője. „Nem volt ismert, hogy milyen módon hatnak, azaz közvetlenül a mielinsejtekre és az oligodendrocitákra, vagy az immunválasz gyengítésén keresztül hatnak-e. A kutatás eredményei arra utalnak, hogy a simvastatin enyhén károsítja a mielint normális körülmények között. A remielinizáció során azonban ez a csökkenés nemcsak a mielinképződésben, hanem az oligodendrociták számában is megjelenik, valószínűleg az oligodendrocita őssejtek érésének és differenciálódásának gátlása révén.”
Ez a kutatás megerősíti a központi idegrendszerre is ható immunterápiák hosszú távú utánkövetésének szükségességét, különösen azon szereknél, amelyek az agyi szövetek helyreállítását végző sejtekre is hatnak.