A Hypertension folyóirat június 1-i számában megjelenő tanulmányból kiderült, hogy gyakoribb testmozgással az összes magas vérnyomás közel egyharmadát meg lehetne előzni.
„A legrosszabb fizikai állóképességgel rendelkezőkben nagyobb valószínűséggel alakult ki magas vérnyomás” – számolt be a tanulmány szerzője, Mercedes Carnethon, a chicagói Northwestern University Feinberg Orvostudományi Karának professzora.
Az USA Betegségellenőrzési és Megelőzési Központja (CDC) nemrég úgy becsülte, hogy minden harmadik amerikai szenved magas vérnyomásban. A magas vérnyomás a szívbetegségek, az agyi érkatasztrófa és a vesebetegségek kockázati tényezőjének számít. A vérnyomást rendszeres testmozgással lehet normális értéken tartani; a CDC ajánlása szerint mindenkinek legalább 30 perc mérsékelt testmozgást kellene végeznie a hét legtöbb napján.
A kutatók azonban arra is kíváncsiak voltak, hogy a fiatalkorban végzett testmozgás és az állóképesség befolyásolja-e idősebb korban a magas vérnyomás kialakulásának kockázatát. Ennek megválaszolására 4618, tizennyolc és harminc év közötti nőt és férfit toboroztak egy szív-érrendszeri betegségek kockázati tényezőit vizsgáló, hosszú távú tanulmányhoz. Az önkéntesek a tanulmány elején futópados vizsgálaton vettek részt, és kitöltöttek egy kérdőívet a testedzésükkel kapcsolatban. Ezt követően általános egészségi állapotukat a következő 20 év alatt hat lekövető vizsgálattal értékelték.
Az alanyok közül alig több mint 1000 esetében alakult ki magas, vagyis 140/80 Hgmm érték feletti vérnyomás. Még a többi ismert kockázati tényező, például a dohányzás, az életkor, a rassz, a nem, a koleszterin és az étrend hatásától függetlenül is a kevés testmozgást összefüggésbe lehetett hozni a magas vérnyomás megnövekedett kockázatával. Carnethon szerint a tanulmány azért különösen hasznos, mert nem kizárólag az önértékelésen, hanem a testmozgás objektív mérésén, a futópados vizsgálaton alapult.
A kutatók úgy vélik, hogy ha az emberek többet mozognának, a magas vérnyomásos esetek mintegy 34 százalékát meg lehetne előzni. A fiatalkori ülő életmód valószínűleg azért okozza idősebb korban a magas vérnyomás kockázatának növekedését, mert az ülő életmód az életkor előrehaladtával nem javul.
„A tanulmány eredményei nem túlságosan meglepőek, az azonban érdekes, hogy milyen sok magas vérnyomásos eset lenne megelőzhető. Fehér nők esetében például a kevés testmozgás és a sok testmozgás között akkora a különbség, hogy a keveset mozgók esetében ötször akkora a kockázat. A különbség mértéke rendkívül meglepő” – nyilatkozta Dr. Goutham Rao, a pittsburgh-i gyermekkórház testtömeg-szabályozási és wellness központjának igazgatója. „A magas vérnyomás többnyire kontrollálható vagy visszafordítható. Minél fiatalabban érdemes elkezdeni a mozgást, de nincs olyan életkor, amikor ne profitálnánk a rendszeres testmozgásból.”