A szívkoszorúér elzáródott szakaszainak áthidalására a műtét során lábszárvénákat varrnak be a koszorúér helyére. Régebben a vénát annak teljes hosszában, akár a nagylábujjig ejtett metszéssel vették ki a helyéről, manapság azonban az orvosok arra törekednek, hogy csak kis metszést ejtsenek, és azon keresztül húzzák ki a vénát.
A tanulmány 3014 megműtött beteget vizsgált. A kis metszést ejtő, endoszkópos technikával műtötteket a bevarrt véna elégtelensége miatt 45 százalékkal nagyobb arányban kellett újraoperálni, közülük 38 százalékkal többen kaptak szívrohamot és 52 százalékkal nagyobb eséllyel haltak meg a műtétet követő három évben, mint a hagyományos módon operáltak.
Mindennek valószínűleg az az oka, hogy a véna megsérül, amikor kis metszésen át húzzák ki a helyéről.
„Mindez nagyon nyugtalanító – kommentálja az eredményeket Dr. Timothy Gardner, a szívsebészek amerikai társaságának egykori elnöke. Felül kell még vizsgálni ezeket az eredményeket, de annyi bizonyos, hogy az orvosoknak ritkábban, és nagyobb odafigyeléssel kellene ezeket a műtéteket végezniük.”