Sokan voltak kíváncsiak a Stroke Napjának programjára

Share on facebook
Share on whatsapp
Share on email

Ingyenes szűrővizsgálatok, tanácsadás és szórakoztató programok várták az érdeklődőket. Minden szűrősátornál hosszú kígyózó sorokban álltak, még a délutáni eső sem riasztotta el őket.

A WHO szerint 2020-ra a szívbetegségek és a stroke lesznek világszerte a vezető okok úgy a halálozás, mint a rokkantság területén. Az előrejelzések azt mutatják, hogy 2020-ra a halálos kimenetelű események száma 20 millió fölé fog emelkedni, ugyanakkor 2030-ra várhatóan több mint évi 24 millió ember fogja e betegségek következtében az életét veszíteni. Jelenleg évente 1,4 millió ember hal meg agyér-katasztrófa következtében.

Magyarországon évente 42 ezer ember szenved szélütést, 14 ezren halnak meg agyi érkatasztrófa következtében. A túlélők közel 24%-át még az első esztendőben elveszítjük, míg további 5%-uk a második évben távozik az élők sorából. Még a stroke után életben maradtak sem biztosan élhetnek teljes életet, hiszen az esetek több mint 60 százalékában valamilyen mértékű kognitív leépülés mutatható ki. A stroke így a rokkantságok tekintélyes hányadáért is felelős, pillanatnyilag 200-250 ezren élnek árnyékában. A betegek 22%-a járásképtelen, 24-53%-a részben vagy teljesen mások segítségére szorul, 12-18%-12-18%-az aphasiás (beszédzavar), míg 32%-a pedig depresszióssá válik. A betegek negyede fiatalabb 60 évnél, a férfiak átlag 5 esztendővel hamarabb kapják meg a stroke-t, mint a nők.

A Stroke Napján a  Városligetbe kilátogatók egy általános egészségfelmérésen vehettek részt. Volt ingyenes vérnyomás-, vércukorszint-, koleszterinszint-, haskörfogat- és testsúlymérés, valamint nyaki doppler vizsgálat is. A rendezvény során mindenki kezébe vehette a saját egészségi állapotáról készült kockázatfelmérő kisfüzetét.  Az eredmények fényében a szakemberek tanácsadással segítették az érdeklődőket.

A szűrések értékelése elkeserítő képet mutatott.  Előzetes elemzés  során kiderült, hogy a szűréseken  részvevők több, mint 20  százalékánál mértek  magas vérnyomást,  amelynek eredménye meghaladta a 140/90 célértéket, volt olyan látogató is, akinél  a mutató 210/118 Hgmm-nél állt meg, ugyanakkor 30 százalékuknál mértek magas koleszterinszintet, a cukorérték mintegy 25 százalékuknál volt magasabb a megengedett értéknél .  A  centrális vérnyomásmérésnél  szintén 30 százaléknál tapasztaltak eltérést. Minden második ember túlsúlyosnak bizonyult.

Volt, aki megijedt és ígéretet tett arra, hogy hétfőn felkeresi háziorvosát. A helyszínen véradásra is volt lehetőség, az idén is sokan “adták vérüket”.
A rendezvényen a “Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja” elnevezésű kezdeményezés keretében az országot járó szűrőkamion is besegített és kiegészítette a vizsgálatokat. Az idén áprilistól induló, 10 évet felölelő program az egész társadalom egészségi állapotának javításáért tesz erőfeszítéseket, a legkorszerűbb eszközöket felhasználva.
Közben a nagyszínpadon István Dániel az RTL műsorvezetője beszélgetett a neurológusokkal a stroke fogalmáról, a betegség tüneteiről, a rizikófaktorok jelentőségéről és karbantartásáról. Azt is megtudhatták az érdeklődők, hogy mit jelent a stroke-s beteg gondozása, mit lehet tenni a rehabilitációja érdekében.

Szó esett továbbá az időablak fontosságáról, hiszen szélütésen kívül szinte nincs olyan betegség, ahol annyira fontos lenne az időtényező, mint itt.  A Stroke Társaság az Országos Mentőszolgálattal közösen igyekezett tudatosítani, hogy a stroke ellátásában minden perc számít, amit nagyon komolyan kell venni, hiszen az agyi-érrendszeri esemény bekövetkezése után minden egyes órában közel 700 km-nyi idegpálya, valamint 2 millió idegsejt pusztul el. Az agyban található erek és sejtek vissza nem fordítható károsodása pedig súlyos következményekkel járhat a beteg további élete szempontjából. Ha bárki a stroke tüneteket tapasztalja, azonnal hívja a 104-es telefonszámot.

A szervezők a gyerekekről sem felejtkeztek meg, akik játékos formában sajátíthatták el az egészséges életmód alapismereteit, ugyanakkor számos meglepetés várt rájuk.
A rendezvény egyik színfoltja a Stroke Napja helyszínére beguruló szirénázó tűzoltóautó volt, amelyben Dobson Tibor tűzoltóparancsnok ült. Ő volt az, aki útjára indította a gyalogolni vágyókat. Több százan éltek a lehetőséggel és indultak el ezzel is fel híva a figyelmet a mozgás fontosságára. A délelőtt 10 órától délután 17 óráig tartó eseményen szórakoztató programok is várták az egészségükkel törődőket, akik izgalmas nyereményjátékokon vehettek részt. A rendezvény igazi családi esemény volt, hiszen a szervezők a felnőttek mellett a gyerekekre is gondoltak: ők játékos formában ismerkedhettek meg az egészséges életmód fortélyaival.
A közönség találkozhatott a Csillag születik sztárjaival.

A Városligetbe kilátogatók egyúttal az ugyanezen a napon megrendezésre kerülő Tűzoltó Napon is részt vehetnek. Ki is használták ezt a kettős lehetőséget, hiszen nagyon sokan ingáztak a két rendezvény között.
A Stroke Napját Somló Tamás koncertje zárta.