Vizeletteszttel megjósolható a vénás trombózis kockázata

A mélyvénás trombózis során az alsó végtagok vénáiban vérrögök keletkeznek, a jelenség mostanában a hosszú repülőutak miatt kapott nagyobb nyilvánosságot. A keletkezett vérrögök a tüdőbe kerülve tüdőembóliát okoznak. Ez az első olyan vizsgálat, amely összefüggést tárt fel a mikroalbuminuria és a vénás tromboembólia között. Az albumint és más fehérjéket manapság gyakran nézik a vizeletből, mivel a szívroham és a stroke szempontjából is kockázatot jelentenek.

Dr. Ron T. Gansevoort, a Groningeni Egyetem nefrológus docense, a vizsgálat vezetője munkatársaival összesen 8600 felnőtt adatait dolgozta fel, a nyolcéves követési idő alatt 0,14 százalék/év volt a vénás trombózis előfordulása. Azoknál az embereknél, akiknél a vizelet albuminszintje jelentősen magasabb volt, kétszer akkora kockázat állt fenn a vénás trombózis szempontjából, a más ismert rizikófaktorokra történt korrekciót követően is, míg a mérsékelten magasabb szint 40 százalékos kockázatemelkedést jelentett.

Korábbi kutatások már rávilágítottak, hogy vizeletvizsgálattal megállípítható a szív-érrendszeri betegségek kockázata, azonban a vizelet magas albuminszintje szorosabb összefüggést mutat az artériák állapotával, mint a vénákéval. „Az éremnek két oldala van” – mondta el Gansevoort. „Az egyik, hogy milyen gyakran derülnek ki a problémák. Az artériás betegségek kétszer olyan gyakoriak, mint a vénákéi.” Másrészről viszont egy szívinfarktus vagy egy stroke nagyobb problémát jelent, mint egy vénás trombózis, ám a tüdőembóliára nagyon oda kell figyelni.

A kutatók szerint nem szükséges tömeges szűrővizsgálatokat kezdeni, ám a vénás tromboembólia-gyanús esetekben, illetve a pozitív családi kórtörténet esetén hasznos lehet a vizelet mikroalbuminuria vizsgálata.