A közgyűlésén ismét Szűcs Zsuzsannát választotta meg elnöknek a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége (MDOSZ).
A 2028-ig tartó, második ciklusát kezdő elnök dietetikus, okleveles táplálkozástudományi szakember, az egészségtudományok doktorandusza és a Semmelweis Egyetem mesteroktatója. Huszonötéves szakmai pályafutása során a dietetika több területén dolgozott, hat évnyi klinikai tevékenysége alatt a túlsúllyal élők és a cukorbetegek terápiájában vett részt. Ezt követően tizenhárom évig az élelmiszeripar legnagyobb szereplőit segítette táplálkozástudományi szakértőként.
A Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének huszonöt éve a tagja, elnöksége előtt a tudományos bizottság elnökeként olyan projektekben működött közre, mint például a felnőtteknek és gyermekeknek szóló legfrissebb hazai táplálkozási ajánlás, az OKOSTÁNYÉR® kidolgozása
Eddigi munkáját az MDOSZ „Év Tudományos Dietetikusa 2009” díjjal, az Emberi Erőforrások Miniszterének elismerő oklevelével (2016) és a Pro Dietetica Metabolica (2019) díjjal ismerték el.