Angioplasztika: szívritmuszavarral nagyobb a kockázat

Dr. Rajendra H. Mehta, a Duke Egyetem docense 2004-ben már foglalkozott a témával, akkor alacsony kockázatú betegeket vizsgálva arra jutott, hogy a ritmuszavarok nem növelik a halálozási kockázatot, azonban most 5700 fokozott kockázatú beteget vontak be a vizsgálatba, akiket 17 ország 296 centrumában kezeltek. Azokra koncentráltak, akiknél kamrai tachikardia vagy kamrafibrilláció lépett fel PTCA során és kiderült, náluk két-háromszorosa a 90 napon belüli halálozás kockázata a normál szívműködésű emberekhez képest. A tanulmány azt is kimutatta, hogy a súlyosabb szívrohamot elszenvedett és rosszabb véráramlással bíró páciensek hajlamosabbak a ritmuszavarokra.

„A legtöbb haláleset ebben a csoportban az első 30 nap során történik” – mondta el Mehta, ezzel szemben a jelenlegi ajánlások a ritmuszavart megszüntető defibrillátort csak a PTCA után 30 nappal javasolják beültetni. Azonban korai lenne még kijelenteni, hogy meg kell változtatni az irányelveket, ehhez további vizsgálatokra van még szükség. Dr. Judith S. Hochman, a New York Egyetem kardiológus professzora szerint az eredmények alapján kiválaszthatók azok a betegek, akik a legszorosabb monitorozást igénylik, hiszen nem kerülhet mindenki az intenzív osztályra.