A legtöbb ember nincs tisztában az afáziával

Share on facebook
Share on whatsapp
Share on email

A kanadai kutatás során a York-Durham Afázia Központ harminc kiképzett önkéntese két ontarioi egyetemmel együttműködve kérdezett ki 832 dél-ontarioi felnőttet, és megállapították, hogy mindössze két százalékuk volt képes felsorolni az afázia jellemzőit, amely a beszédet, a megértést, az olvasást és az írást is érintő képességzavar. Dr. Michael Hill, a Kanadai Stroke Kongresszus elnökhelyettese beszámolt róla, hogy közel 100 000 kanadai él afáziával, mégis nagyon kevesen ismerik a betegséget, pedig a stroke után bekövetkező hirtelen beszédzavar sok család életét megnehezíti. A kongresszus egyik célja, hogy nagyobb figyelmet irányítsanak erre a jelenségre.

Afázia akkor következik be, ha a stroke károsítja az agy nyelvi és kommunikációs központját. Magára az intelligenciára nincs hatással, ám a beteg számára nehézséget jelent kifejezni saját magát, gyakran azt ismételgetik, amit a másik mond nekik, ezáltal könnyen elszigetelődnek és depresszióba süllyednek. Elizabeth Rochon, a Toronot Egyetem munkatársa hozzátette, hogy mivel a környezet sokszor nincs tisztában az afázia okával és jelentésével, sokan félreértik a jeleket, és nem tudnak hogyan viszonyulni a beteghez.

A felmérés során Toronto különböző szabadtéri helyein kérdeztek meg 18 és 90 év közötti embereket, hogy mit tudnak az afáziáról, akik közül mindössze 32 százalék hallott már egyáltalán a betegségről, ám közülük is mindössze két százalék volt képes pontos meghatározását adni a szónak.