A deréktáji zsír növeli a kontrollvesztéses táplálkozási zavar kockázatát

Share on facebook
Share on whatsapp
Share on email

A felfedezés azt követően látott napvilágot, hogy a múlt héten egy másik kutatás azt mutatta, hogy az úszógumi halálosabb, mint az általános elhízás: a derék- és hastáji zsírpárna duplájára növeli a korai halálozás valószínűségét.

””Most az American Journal of Clinical Nutrition című szaklapban megjelent tanulmányukban az amerikai szakértők arra hívták fel a figyelmet, hogy a maga nemében egyedülálló kutatásuk összefüggést mutatott ki a testalkat és a kontrollvesztéses táplálkozási zavar epizódjai között. A kutatás szerint azok a nők, akiken a súlyfelesleg középtájon halmozódik fel, kisebb valószínűséggel elégedettek a testalkatukkal. Ez pedig a kutatók szerint hozzájárulhat a kontrollvesztéses táplálkozási zavar kialakulásához.

A tanulmány vezető szerzője, Dr. Laura Berner, a Drexel Egyetem munkatársa így nyilatkozott:

„A korán felfedezett táplálkozási zavarok esetében sokkal nagyobb a sikeres kezelés valószínűsége. Bár a meglévő táplálkozási zavar kockázati modellek átfogóan célozzák a pszichológiai tényezőket, nagyon kevés olyan biológiai alapú tényezőről tudunk, amelyek előre jeleznék azt, hogy kiben fog nagyobb valószínűséggel kialakulni táplálkozási zavaros viselkedés. Előzetes eredményeink azt mutatják, hogy a centralizált zsíreloszlás jelentős kockázati tényező lehet a táplálkozási zavarok, különösen a kontrollvesztéses táplálkozási zavarok kialakulásában.”

A szakértő szerint ez arra utal, hogy a táplálkozási zavarok megelőzésében előnyös lenne az olyan személyek célba vétele, akik több zsírt raktároznak derék- és hastájon, és a pszichológiai intervenciókat úgy kellene igazítani, hogy specifikusan összpontosítsanak a testzsír eloszlására.