James F. Holland onkológus-professzor szerint a humán vírus nagyon hasonlatos egy egereket megbetegítő vírushoz, amelynek feltehetőleg köze van a világon tapasztalható emlőrák-gyakoriságok különbözőségéhez. A szakember szerint az egér emlőrák vírus az évezredek során genetikailag átalakult (mutálódott), és már képes az emberek megbetegítésére is.
A szakemberek 524, emlőrákos mintát vizsgáltak, amely több mint 200 betegtől származott. A kutatócsoport a betegektől származó minták 30 százalékában tudta kimutatni a humán emlőrák vírust, míg ugyanazon betegek egészséges emlőiből származó minták esetében a kimutatási arány csak 1 százalék volt. Ez azt mutatja, hogy a vírus nem genetikai úton öröklődik, mert akkor értelemszerűen mindkét mellben kimutatható lenne.
Holland szerint a közönséges háziegér bizonyos fajtái hordozzák csak a vírust, és az, hogy a humán változat milyen arányban mutatható ki az emberektől, ezek elterjedtségének függvénye. Észak-Amerikában, Ausztráliában és Európában, ahol a vírust hordozók fajták nagyon elterjedtek, a humán kimutatási arány 30-40 százalék, míg Ázsiában, ahol ez az egér ritkán fordul elő, sokkal alacsonyabb, Japánban például csak 12 százalék, míg Vietnámban mindössze 1 százalék.
A stony Brook Egyetem onkológusa, Dr. Michael Dosik véleménye szerint a kutatási eredmények figyelemreméltóak, de messzemenő következtetéseket egyelőre nem lehet levonni belőlük. ‘Mivel úgy tűnik, hogy a vírus nem genetikai úton öröklődik – tehát ezek szerint emberről emberre terjed- meg kell határozni a terjedés pontos módját ahhoz, hogy tehessünk ellen’- mondta a szakember.