Újabb bizonyíték, hogy mozgással megelőzhető a magas vérnyomás

A kínai kutatók a Hypertension szeptember 30-i számában publikált tanulmányukhoz 13 kutatást elemeztek, amelyek a testmozgás magas vérnyomásra gyakorolt hatásait vizsgálták. A kutatások összesen majdnem 137 ezer emberre terjedtek ki az Egyesült Államokban, Európában és Kelet-Ázsiában. Az alanyok eleinte nem rendelkeztek magas vérnyomással, de a 2 – 45 év utánkövetési időszakban több mint 15 600 emberben alakult ki hipertónia.

Az eredmények azt mutatták, hogy a szabadidejükben heti 1-3 órát sportoló emberekben 11, a heti négy óránál több szabadidős mozgást végzőkben pedig 19 százalékkal alacsonyabb volt a magas vérnyomás kialakulásának kockázata, mint azokban, akik hetente kevesebb mint egy órát mozogtak. Az eredmények arra utalnak, hogy minél többet mozog valaki a szabadidejében, annál alacsonyabb a magas vérnyomás rá leselkedő kockázata.

A kutatók ugyanakkor nem találtak egyértelmű összefüggést a munkahelyen végzett fizikai tevékenység és a magas vérnyomás kockázata között. A testmozgásra vonatkozó irányelvek nem tesznek különbséget a munkahelyi és szabadidős mozgás között, pedig a mostani eredmények tükrében szükség lenne erre – foglalta össze az eredményeket a tanulmány társszerzője, Dr. Bo Xi, a kínai Shandong Egyetem orvosi karának munkatársa.