Visszavonták a méhnyakrák oltásokat

A kormány közleménye szerint közel 76 000 dózis humán papillomavírus (HPV) védőoltást vontak ki a piacról, miután a keleti Valencia tartományban két lány súlyosan megbetegedett néhány órával az oltás beadása után.

„Az egyik lány a múlt hétvégén került ki az intenzív osztályról, de a másikat még mindig ott ápolják. Mindkettő állapota stabil” – nyilatkozta a valenciai egészségügyi hivatal szóvivője az AFP hírügynökségnek.

A két lány a nagyszabású kormánytámogatással végzett, a kamaszokat célzó oltási program keretében kapta meg a védőoltást múlt héten. A vakcina a HPV leggyakoribb típusai ellen véd, amelyek nemi érintkezéssel terjednek, és méhnyakrák kialakulását okozhatják.#img1#

Az ENSZ becslései szerint évente mintegy 500 000 méhnyakrákos esetet diagnosztizálnak, közülük sokat a fejlődő országokban. Kezelés hiányában az invazív méhnyakrák szinte mindig halálos.

A spanyol egészségügyi szervek közölték, hogy a Gardasil márkájú oltóanyagot az egész országban forgalmazták, egy részét a regionális védőoltási programokra különítették el, a többi pedig a gyógyszertárakba került. A védőoltás 2006. óta érhető el a lányok számára, amit lehetőleg az első nemi aktus előtt kell beadatni. Svédország nemrég bejelentette, hogy 2010-től ingyen biztosítja a védőoltást minden általános iskolás lánynak.