A gömbsejtekből nyert őssejtek egy év elteltével újranövesztették a károsodott szívizmot, és visszafordították a hegesedést. A szívspecialistáknak eddig az elzáródott artériák műtéti tisztítása volt a legjobb módszerük a szívroham okozta károsodás minimálisra csökkentésére.
”Kezelésünkben feloldottuk a heget, és élő szívizommal helyettesítettük. Ez a terápiás regeneráció már régóta a sejtterápia Szent Gráljának számít, eddig azonban nem sikerült végrehajtani. Most úgy tűnik, nekünk sikerült” – számolt be a The Lancet legfrissebb számában megjelent tanulmány szerzője, Dr. Eduardo Marban, a Los Angeles-i Cedars-Sinai Szívgyógyászati Intézet igazgatója.
A kísérlet során 25 középkorú beteget vizsgáltak, akik szívrohamon estek át. Tizenheten őssejtinfúziót kaptak, nyolcan pedig hagyományos kezelésben részesültek. A kutatók elmondták, hogy az őssejteket minimálisan invazív eljárással nyerték ki a szívből: helyi érzéstelenítésben katétert vezettek be a nyaki vénán keresztül a szívbe, ahonnan kiemelték a szívizom apró részét. A minta segítségével 12-25 millió új őssejtet hoztak létre, amit aztán egy második minimálisan invazív eljárás során beültettek a betegekbe.
Egy év múlva az őssejtkezelésen átesett betegekben felére csökkent a szív hegesedésének mérete. A hagyományos kezelésben részesült betegekben ezzel szemben semmit sem változott a hegesedés mértéke.
Hat hónap elteltével négy őssejtkezelésben részesült beteg tapasztalt súlyos mellékhatásokat, míg a kontrollcsoportban csupán egyetlen személy. Egy év elteltével további két őssejtkezelésen átesett betegben jelentkezett súlyos mellékhatás. A tanulmány szerint azonban csak egy ilyen esemény – egy szívroham – állt összefüggésben a kezeléssel.
Más szakértők azonban arra hívják fel a figyelmet, hogy mivel fázis 1 kísérletekről van szó, az eredmények még csak előzetesek. Ha a szélesebb körű, fázis 2 kísérletek sikerrel járnak, a becslések szerint 2016 körül válhat széles körben is elérhetővé a terápia.