Vigyázat, a cukorbetegség túlkezelhető!

A Cardiff Egyetem kutatói a The Lancet nevű patinás, brit orvostudományi folyóiratban tették közzé kutatási eredményeiket, amelyekhez 50 000, 2-es típusú diabétesszel diagnosztizált beteg adatainak tanulmányozásával jutottak. Az eredményeik azt mutatták, hogy a komolyan alacsonyabb szintre esett vércukorszint megemelte a halálozás kockázatát.

Kiderült továbbá, hogy különbség mutatkozik azon betegek halálozási kockázatai között, akiket inzulin injekciókkal, illetve tablettákkal kezelnek. A vizsgálódás kimutatta, hogy a 7,5% körüli HbA1c szinttel (azon vörösvértestek aránya, amelyekhez glukóz kapcsolódik) rendelkező betegek halálozási kockázata a legalacsonyabb, ugyanakkor a 6,4%-os szint esetében több mint felével nőtt a halálozás valószínűsége a vizsgált esetekben. Az egyébként is magasabb rizikójú csoportba tartozók esetében ugrott meg ilyenkor a halálozási kockázat a legnagyobb mértékben, mintegy 80%-kal. A halálozási kockázat ugyanakkor hangsúlyosabban jelentkezett azoknál, akik inzulin-alapú kezelést kaptak, mint azok esetében, akik kombinált hatóanyagokat kaptak a cukorbetegségük kezelésére.

A kutatók ugyanakkor felhívták a figyelmet arra, hogy az inzulinnal kezeltek ezek ismeretében se hagyják abba a kezelést, mert a felszínre került megemelkedett kockázati hajlamot több tényező is befolyásolhatja, többek között, például az életkor, a további egészségügyi panaszok, illetve a diabétesz fennállásának ideje is.