Az NSAID-ok körében tartoznak az olyan hatóanyagok, mint az aszpirin, az ibuprofen vagy a naproxen. Az eredmények a The American Journal of Medicine című folyóirat júliusi számában jelentek meg. ”A magas vérnyomásban és koronária artériabetegségben szenvedő betegeknél az NSAID-ok rendszeres használata káros lehet, így ahol csak lehet, ezt a gyakorlatot kerülni kell.” – mondta Dr. Anthony A. Bavry, a Floridai Egyetem kardiovaszkuláris osztályának adjunktusa.
A tanulmányhoz Bavry és munkatársai 882, hosszú távon NSAID-ot használó beteget követtek nyomon, és 22 000 olyat, akik csak néha szedtek ilyen gyógyszereket. A magas vérnyomással és szívbetegséggel egyaránt küzdő, NSAID-ot rendszeresen szedő betegnél 47 százalékkal nőtt mind a halálozás, mind a túlélt infarktusok és agyvérzések aránya. Öt év elteltével az arány 126 százalékra nőtt a halálesetek tekintetében, a szívinfarktusok esetében pedig 66 százalékkal.
Mivel a kockázatnövekedés megértéséhez egyelőre nem áll rendelkezésre adat, a szerzők azt javasolták, hogy inkább más módszerekkel csillapítsák fájdalmukat ezek a betegek, míg nem végzik el a szükséges kutatásokat.