Új HPV-gyorsteszt

A Journal of Clinical Microbiology oldalain megjelent tanulmány szerint a módszer igen érzékeny, és könnyen elvégezhető. A méhnyakrák világszerte a második leggyakoribb nőket érintő rosszindulatú daganat, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) jelentése szerint az emiatt évente bekövetkező halálesetek száma negyedmillióra tehető. Szinte minden eset HPV-törzsekkel hozható kapcsolatba.

Yvonne Delere és munkatársai a szokványos, nőgyógyász által, kefével történő mintavételt hasonlította össze az új módszerrel, melyet a hölgyek maguk végeznek. A vizsgálatba 20-30 éves nők kerültek be. A mintavételezés az első esetben 91, a másodikban 84 százalék volt. A hölgyek értékelték az új mintavétel kivitelezését, és 100-as skálán 12 pontot ért el – 0 érték jelentette a könnyű, 100 a nehéz kivitelezést. A teszt a legelterjedtebb HPV-törzsek felismerésére képes.

Hollandiában már bevezették az új módszert a méhnyakrák-szűrésbe, és a szakértők szerint annak szélesebb körű elterjedése várható, főként a fejlődő országok esetén, ahol a hölgyek nehezen jutnak hozzá az egészségügyi ellátó-, és szűrőrendszer szolgáltatásaihoz. Maga a mintavételi eljárás abban különbözik a szokványostól, hogy a míg a kefe közvetlenül a méhnyak kockázati zónáját célozza, addig az új, öblítéses módszer a teljes méhnyakcsatorna nyálkahártyáját reprezentálja.