Dolores Takemoto, a Kansas Állami Egyetem biokémikus professzora az emberi szem lencséjében a protein-kináz C gamma enzimet vizsgálta. Az International Journal of Cancer című szaklapban megjelent tanulmányában megállapította, hogy a normál sejtekre káros oxigénhiányos állapot (orvosi szóval: hypoxia), és a Coonexin46 (Cx46) között kapcsolat van.
A szem rákos sejtjeiben szintén jelen van a Cx46, amíg a sejtek a daganatos érújdonképződés hozzá nem jutnak az oxigént szállító erekhez. Takemoto szerint ezek az eredmények befolyásolhatják a szem ideghártya-tumorának, a retinoblasztómanak a kezelését, mely az Egyesült Államokban évente 300 5 év alatti gyermeket érint.
„A diagnózis felállításakor általában már túl késő, az érintett szem nem menthető meg, és a folyamat a másik szembe is terjedhet” – magyarázta Takemoto.
A kutatás felvetette, hogy a daganatosan nem érintett szemben speciális rövid RNS segítségével megelőzhető lenne a daganat kialakulása. Ez a módszer gátolná a Cx46 kifejeződését, ami nem engedi a sejtek szaporodását oxigénhiányos körülmények között. A módszer egérkísérletes körülmények között már hatásosnak bizonyult.
További vizsgálatok szerint emlőrák-, és vastagbélrák-sejtekben hasonló összefüggés áll fenn a Cx46-ot illetően. Jelenleg Takemoto a módszer emlőrákban való alkalmazhatóságát vizsgálja, azonban további eredményekben bizakodik más kóros állapotokat illetően, így krónikus szívbetegségben, szívinfarktusban, retina-, illetve agyi keringési rendellenességekben, zöldhályogban.