Több fehérje, alacsonyabb vérnyomás

New Orleansban dolgozó orvoscsoport Jiang He vezetésével arra volt kíváncsi, hogy az étkezés, közelebbről a napi, rendszeres fehérjefogyasztás hogyan befolyásolja a vérnyomás alakulását. Arra sok adat utalt, hogy a magas vérnyomásban nagy szerepe van éppen az erősen sózott húsféléknek, felvágottaknak, de ezt döntően a konyhasó-terhelés következményének tartották.

A munkacsoport éveken keresztül foglalkozott ezzel a témával. Klinikájukon 352 felnőtt embert vizsgáltak, akiknél ismételt vizsgálat igazolta, hogy kezdődő magas vérnyomásuk van, mely kezelést igényel. A tanulmányban résztvevők nyolc héten keresztül ettek speciálisan készített ételeket. A háromféle diéta sorrendjét sorsolás határozta meg és az egyes étrendek között háromhetes szünetet tartottak.

Az önkéntesek egyik étrendje gondosan megszabott kosztja mellett napi 40 gramm szénhidrátot is tartalmazott. A másik két ételsorba ugyanannyi sovány tejből eredő fehérje vagy szójából előállított fehérjekészítmény került. A vérnyomást mindhárom diéta fogyasztása során rendszeresen ellenőrizték.

A szénhidráttal kiegészített ételekhez képest mindkét fehérjével dúsított diéta statisztikailag értékelhető mértékben csökkentette a vérnyomás első, szisztolés értékét. A második, a diasztolés ”per” érték is csökkent, de csak kis mértékben. A kétféle eredetű fehérje kiegészítés között különbség nem volt.

A kutatók rámutatnak arra, hogy mindegy, hogy honnan ered a fehérje, növényi vagy tejtermékből származik, a fehérje evés kedvező irányban mozdítja el a vérnyomás alakulását. Önmagában ez a hatás már kialakult magas vérnyomás esetén nem elégséges, de jól kiegészítheti a betegség kezelését. Véleményük szerint hasznos, ha az ilyen betegek, szénhidrát fogyasztásuknak legalább egy részét sovány fehérjére váltják át.