Ma már világszerte a halálozás első számú oka valamilyen szív- vagy érrendszeri betegség. A háttérben ilyenkor fontos verőér beszűkülése, elzáródása áll, amit különböző műtéti vagy egyéb beavatkozások útján igyekeznek az orvosok elhárítani, de az sem mindig sikerül.
Samuel I. Stupp munkatársaival olyan eljárást dolgozott ki, melynek segítségével a megromlott vérellátású területen új véredényeket lehet növeszteni. A forradalmian új módszer a rendkívüli gyorsasággal fejlődő nanotechnika. A munkacsoport által kifejlesztett nanoszerkezet parányi mérete ellenére molekuláris szálra emlékeztet, amelynek felszínére mikropeptidek tapadnak. A kutatók szerint minden molekuláris szál peptidek százezreit hordozza.
Ezek a peptidek olyan anyag hatását utánozzák, amely az erek belső felszínének sejtjeit készteti növekedésre – következésképpen új erek keletkeznek. (A peptidek tudományos elnevezése az angol kifejezésből általánosan használt betűszó: VEGF.)
A mesterséges anyag azonban előnyösebb, mint a VEGF, mert ott marad a szövetekben, ameddig csak szükség van rá. Folyadék formájában beadható a kijelölt helyekre, és a valódi fehérjéhez képest igen olcsón előállítható. A kutatók megjegyzik, hogy az eredeti VEGF hatását klinikai vizsgálatokban nézték, de valószínűleg az azért nem volt eredményes, mert csak néhány óráig marad a sejtek között.
Állatkísérletben a nanoszerkezettel a verőerek 90-95 százalékos beszűkítése után a véráramlást 75-80 százalékra sikerült helyreállítani. A kutatók következő terve a nanotechnika eredményeként keletkezett anyag olyan kísérleti állatokon történő vizsgálata, melyek szívinfarktusnak megfelelő állapotba kerültek.
