A kockázat azonban a kutatás eredményei szerint szinte teljesen eltűnt egy évvel az után, hogy a betegek abbahagyták az egykor népszerű fájdalomcsillapító szedését, amelyet gyártója, a Merck gyógyszergyár 2004-ben azért hívott vissza, mert a kutatások kapcsolatba hozták a szívbetegségekkel. Tavaly az amerikai gyógyszeróriás – bár nem ismerte el, hogy hibát követett el – beleegyezett abba, hogy 4,85 milliárd dollárt (3,57 milliárd eurót) fizet a körülbelül 50000 függőben lévő per rendezésére.
A vizsgálatot végző kutatók szerint az ugyanebbe a gyógyszerosztályba, az úgynevezett Cox-2 gátlók közé tartozó más gyógyszerek szintén növelhetik a stroke (gutaütés) és a szívroham kialakulásának valószínűségét. Brit és amerikai kutatók 2000-ben és 2001-ben követéses klinikai vizsgálatokat végeztek annak megállapítására, vajon a rofecoxibbel (a Vioxx generikus elnevezése) végzett hároméves kezelés megakadályozza-e a rákos vastagbélpolip újra kialakulását. A kísérletet néhány hónappal a tervezett befejezési időpont előtt leállították, amikor a Vioxx-ot visszahívták.
A The Lancet brit szakfolyóiratban megjelent új vizsgálat a kísérletben részt vevő több mint 2500 beteg 84 százalékát vizsgálta meg, akiket két csoportra osztottak – az egyik naponta szedett rofecixibot, a másik pedig aktív hatóanyag nélküli placebot. A kutatók a „kardiovaszkuláris toxicitás” jeleit keresték, így például nem halálos vagy halálos szívroham illetve stroke kialakulását a kezelés leállítását követő egy év folyamán. Az eredeti klinikai vizsgálatban a betegekben csak a gyógyszer szedése alatt, valamint a kezelés után 14 napig vizsgálták a káros hatásokat. #img1#
A hosszú távú kísérlet egybecseng a korábbi eredményekkel arra vonatkozóan, hogy a gyógyszer megkétszerezi a szívroham és a stroke kockázatát, de a kockázat az idő előrehaladtával nem növekszik.
„Adataink egy korai kockázatnövekedést mutatnak, amely körülbelül egy évig áll fenn a hátoméves kezelést követően” – áll a kutatás összefoglalójában. „A kardiovaszkuláris toxicitás vélhetően az egész gyógyszerosztályra jellemző. A más szelektív COX-2 gátlókkal végzett kísérletek hasonló eredményeket hoztak.”
Az úgynevezett COX-2 gátló gyógyszereket azért fejlesztették ki, hogy biztonságosan helyettesíthessék a kevésbé szűk hatásspekrumú gyulladáscsökkentő szereket, például az ibuprofent, amelyek nemcsak a COX-2 enzimet, hanem a COX-1-et is blokkolja, amely kulcsfontosságú szerepet játszik a gyomor védelmébrn a maró gyomornedvekkel szemben. A Vioxx évente több mint kétmilliárd dollárt (1,45 milliárd eurót) hozott az eladásokból a Merck számára, amikor visszavonták a piacról.