Szén-dioxiddal magyarázzák a halálközeli élményt

Korábbi kutatások arról számolnak be, hogy a szívroham túlélőinek 11-23 százaléka számol be ilyen halálközeli élményről. A halálközeli élmény oka körül azonban heves viták zajlanak. Egyesek fizikai vagy pszichológiai okokra vezetik vissza a mechanizmust, mások pedig transzcendentális erőt sejtenek a háttérben.

Szlovén kutatók a szakmailag lektorált Critical Care folyóiratban megjelent tanulmányukban 52 egymást követő szívroham esetet vizsgáltak három nagy kórházban. A páciensek átlagéletkora 53 év, az alanyok közül negyvenkettő férfi.

Tizenegy beteg tapasztalt halálközeli élményt, az esetek között azonban nem állt fenn összefüggés az életkor, a nem, az iskolázottság szintje, a vallás, a halálfélelem, a lábadozási idő vagy az újraélesztéshez beadott gyógyszerek tekintetében. Ehelyett a közös összefüggés a magas széndioxid szint, illetve az enyhén megemelkedett káliumszint volt a vérben.

A Maribor Egyetem kutatói Zalika Klemenc-Ketis vezetésével hozzáteszik, hogy további, több beteg részvételével végzett kutatásokra lesz szükség az eredmények megerősítéséhez. Mivel a halálközeli élmény sorsfordító tapasztalat lehet, okainak megértése nagy jelentőséggel bír a szívroham túlélői számára.