RÁKELLENES VILÁGNAP – MÉLTÁNYOS ELLÁTÁST MINDENKINEK!

A Rákellenes Világnapot (World Cancer Day) immár 24 éve tartják minden év február 4-én. A Nemzetközi Rákellenes Unió (UICC) központi kampánytémája az esélyegyenlőség a daganatos betegek ellátásában, „Méltányos ellátást mindenkinek” (Close the care gap) Az Unió magyar tagszervezete, a Magyar Rákellenes Liga ezen apropóból, egy eddig kevésbé reflektorfényben lévő betegkörre kívánja felhívni a figyelmet: a ráktúlélőkre. Látható, hogy az egészséges életmód és a rendszeres szűrővizsgálatokon történő megjelenés egy „már gyógyult betegnél” is komolyan javítja a hosszú távú kilátásokat.

A daganatos megbetegedés Magyarországon, Európában és a világon is a második leggyakoribb halálozási oknak számít. Az International Agency for Research on Cancer becslése szerint minden ötödik férfi és minden hatodik nő élete során legalább egyszer szembesül egy daganatos betegséggel.

Fontos már itt leszögezni: a gyakori daganatos megbetegedések legalább egyharmada megelőzhető lenne, ha a megelőzésre, egészséges(ebb) életmódra, korai felismerésre, valamint a szűrővizsgálatok fontosságára helyeznénk a hangsúlyt!

Az egyre hatékonyabb diagnosztikai eszközöknek, valamint folyamatosan fejlődő kezelési lehetőségeknek köszönhetően, egyre több ember él túl azt követően, hogy rosszindulatú daganatot diagnosztizáltak nála. Jelenleg a daganatos betegek mintegy kétharmada több mint öt évig él a diagnózis felállítását követően. A becslések szerint több mint 12 millió ráktúlélő van már Európában.

Talán éppen ezért is ez ESMO (European Society for Medical Oncology) szakértői konszenzusnyilatkozatot tett közzé, a magas színvonalú ráktúlélő-ellátás és kutatás támogatásáról Európában. *

(* A nyilatkozat a Magyar Klinikai Onkológiai Társaság hivatalos folyóirata, a Klinikai Onkológia 2023/decemberi számában jelent meg.)

Mielőtt elmélyednénk a részletekben a vizsgálatok talán legfontosabb megállapítása, hogy a korai stádiumban felfedezett ráktípusoknál jellemzően sokkal kisebb a kiújulás esélye! Tehát a szűrővizsgálatokon történő megjelenés, nem csak a közvetlen betegség kilátásokra van hatással, de hosszabb távon is kedvezően befolyásolja az érintett túlélését, életminőségét.

A ráktúlélők heterogén csoportot alkotnak, mivel különböző rosszindulatú daganatos betegségekben szenvednek, így eltérő kezelési tervek és prognózisok jellemzik az egyes betegeket. Nagyjából 15 százalékra teszik az általános kockázatát annak, hogy egy daganatos betegséget valamikor egy másik, az elsőtől független rák követ.

A szakmai közlemények alapján a kiújulásnak nagyobb az esélye a gyermekkori rákokban, Hodgkin limfómában, glioblastomában, a húgyhólyag és hasnyálmirigy rákban, valamint minden olyan daganatos megbetegedésben, amit dohányzás okozott!

  • Az emlőrákos nőknél összességében 30% az esély a kiújulásra. Sok eset a kezdeti kezelés befejezését követő öt éven belül történik.
  • Az invazív méhnyakrákban szenvedők betegsége becslések szerint 35%-ban kiújul. A korai stádiumban felismert rák könnyebben kezelhető, ezért kisebb a kiújulási arány.
  • Hodgkin-limfóma: A Hodgkin-limfómás betegeségek 10-13%-a kiújul az elsődleges kezelés után. A betegek további 20-50%-ánál a második vonalbeli kezelés befejezése után történik a kiújulás.
  • Limfóma (DLBCL): A betegek 30-40%-ánál kiújul a non-Hodgkin-lymphoma leggyakoribb altípusa, a DLBCL.
  • Prosztatarák: 5 éven belül a prosztatarákos betegek 20-30%-a kiújul a kezdeti kezelés befejezését követően.
  • Tüdőrák: Összességében a tüdőrákos betegek 30-75%-ánál lesz kiújulás, de ez az altípustól függ, például a nem kissejtes tüdőrákban alacsonyabb.
  • Hasnyálmirigyrák: A betegség nagyjából egyharmada a műtét után egy éven belül kiújul.

Az adatok azt sugallják, hogy a diagnózis felállításakor és a túlélés során az egészségtelen magatartásformák – beleértve a súlygyarapodást, a dohányzást, a fizikai inaktivitást és az alkoholfogyasztást – kapcsolatban állhatnak a megnövekedett második primer tumorok és a társbetegségek, a kiújulás, a rákhoz kapcsolódó mellékhatások kialakulásával, az életminőség romlásával és az általános halálozási kockázattal.

Tehát a másik kulcsfontosságú üzenet a már sokat emlegetett egészséges életmódra (a súlygyarapodás kerülése, a dohányzás elhagyása, a fizikai aktivitás bevezetése és az alkoholfogyasztás kerülése) történő áttérés, amit sohasem késő elkezdeni!

Végezetül van még egy nagyon komoly kihívás, a lelki tényezők. A ráktúlélők legalább 40%-a jelentős pszichológiai problémákat tapasztal, amelyek gyakran kísérik és súlyosbítják a fizikai állapotot. Mindeközben ezeket az aggodalmakat gyakran aluldiagnosztizálják és alulkezelik, a ráktúlélők több mint 15%-a legalább 10 évvel a rákbetegség után is még pszichológiai gondokról a számolt be.

Mint ahogy szerzők is felhívják rá a figyelmet, itt hatékonyan segíthetnek a betegszervezetek és érintettek társszervezetei. A Magyar Rákellenes Liga ezt munkát sem hanyagolja el, a 15 éve alapított Túlélők Klubját követően mára az igényekre válaszolva országszerte 80 olyan klub működik, ahol a betegséget túlélők speciális egészségértés oktatáshoz juthatnak, és az egészséges életmódot, lelki egészséget támogató programokon vehetnek részt sorstárs közösségben.

A Liga a világnap apropóján kéri, hogy aki tudja, támogassa a munkájukat. Adományozni itt lehet: https://rakliga.hu/tamogatas/. Természtesen nem csak pénzzel, de természetbeni adománnyal is lehet támogatni a daganatos betegek ügyét – pl. a Világnap alkalmából többezer üveg Béres Cseppet adományozott a gyártó a nagy onkológiai betegszervezeteknek –, de a Liga az önkéntesek jelentkezését is mindig nagyon várja.