Nem veszélyesek a szívre a figyelemzavarra adott gyógyszerek

Hasonló kutatást már elvégeztek a tinédzserek körében, ott is ugyanilyen eredményre jutottak. A figyelemzavaros hiperaktivitásban (ADHD) szenvedő emberek rendkívül nyughatatlanok, lobbanékonyak, és könnyű elterelni a figyelmüket. Az okát nem igazán tudják, de viselkedésterápia és stimulánsok kombinációjával szinten lehet tartani.

A gyógyszerek azonban emelhetik a vérnyomást és a szívfrekvenciát. Néhány kutatás – egyet közülük gyerekek körében végeztek – arról számolt be, hogy növelhetik a szívinfarktus, az agyvérzés és a hirtelen szívhalál kockázatát. Az Egyesült Államokban mintegy 2,7 millió gyerek, és több mint 1,5 millió felnőtt szed ADHD-ra felírt gyógyszereket.

”Korábban is felmerültek kétségek a keringési rendszerre gyakorolt hatásukkal kapcsolatban” – mondta el Laurel Habel, az Észak-Carolnia Kaiser Permanente (nonprofit egészségügyi szervezet) munkatársa. Munkája a Journal of the American Medical Association című folyóiratban jelent meg. Munkatársaival 440 000 felnőtt elektronikus egészségügyi adatait dolgozta fel a 25-64 éves korosztály tagjai közül. Több mint 150 000 résztvevő szedett gyógyszert az ADHD-ra, legtöbben metilfenidátot és amfetamint Megvizsgálták a szívinfarktus, a hirtelen szívhalál és az agyvérzés kockázatát. A gyógyszert szedők körében azt is megnézték, hogy a szívproblémák kockázata növekedett-e az alkalmazása során, illetve azt követően.

”Nem találtunk semmilyen bizonyítékot arra, hogy ezek a készítmények növelték volna az említett betegségek bármelyikének esélyét” – jelentette ki Habel. Habár nem tudták teljességgel kizárni a kockázatemelkedést a fiatalok és a középkorúak esetében, lényegében bíztató lett a kimenetele. ”Úgy véljük, az eredményeinkből az derül ki, hogy ezek a gyógyszerek nem emelik jelentősen a keringési betegségek kockázatát” – jelentette ki.

Ugyanezt találták a gyerekek körében végzett felmérések is. ”Mivel a felnőtteknél gyakoribb a mélyben rejlő keringési zavar, ezért különösen megnyugtató, hogy a jóváhagyott ADHD-gyógyszerek nem jelentenek további kockázatot” – üdvözölte a kutatást Dr. Andrew Adesman, a Steven & Alexandra Cohen Gyermekkórház munkatársa. ”Habár a kutatást végzők elismerték, hogy nem tökéletesek az elemzett adatok, valószínűtlen, hogy a következő munkák során jelentős eltérésekre derülne fény.”