Nem okoz agykárosodást a migrén

”Szinte minden migrénes beteg ezt kérdezi legelőször” – számol be Christophe Tzourio, a párizsi Pierre és Marie Curie Egyetem kutatóorvosa, a British Medical Journal e heti online kiadásában megjelent tanulmány vezető szerzője. ”Ma már megadhatjuk a választ: nincs mitől tartani.”

A migrén bénító, néha úgynevezett aurával együtt járó fejfájás, amely körülbelül minden kilencedik felnőttet érint. A rendellenesség kóroka nem ismert pontosan, de valószínűleg az agyi erekkel áll összefüggésben.

A korábbi, mágneses rezonancia vizsgálattal végzett kutatások azt mutatták, hogy a bizonyos ideje kifejlett migrénben szenvedő betegekben nagyobb valószínűséggel alakulnak ki apró léziók az agyi mikroerekben. Az ilyen ruptúrák azoknak a kisméretű agyi artériáknak a leromlásából következnek, amelyek a fehérállomány vérellátásáért felelősek. A fehérállomány mozdítja elő az információ áramlását a különböző agyi területek között.

Az ilyenfajta léziók idős emberekben, cukorbetegekben és magas vérnyomásban szenvedőkben gyakoribbak. Nagy mennyiségben összefüggésbe hozhatók a depresszióval, a stroke megnövekedett kockázatával, az Alzheimer-kór és más neurodegeneratív betegségek kialakulásával, illetve a memória és a gondolkodás gyengülésével.

Tzourio és kutatócsoportja azt próbálták kideríteni, hogy a migrénes betegek nagyobb valószínűséggel mutatnak-e néhányat e tünetek közül, ezért több mint 800 hatvanöt éven felüli ember kognitív képességeit tesztelték a nyugat-franciaországi Nantes-ban. Az alanyok közel 15 százaléka szenvedett élete során migréntől. Eredményeik általában egyáltalán nem különböztek a többiekétől. Még a legsúlyosabb, aurás migrénben szenvedő idősek sem mutatták a kognitív károsodás jeleit.

”Ez rendkívül biztató eredmény a számos migrénben szenvedő beteg számára” – nyilatkozta Tobias Kurth, a tanulmány társszerzője. ”A léziók fokozott jelenléte ellenére az agyi mikroereken, a szóban forgó betegség nem növeli a kognitív állapotromlás kockázatát.”