Hideg láb
A fagyos végtagok nem kellemes tünetek, sem annak, aki birtokolja őket, sem annak, aki a hideg lábak tulajdonosával alszik egy ágyban. Azonban az, hogy valakinek a lába nem ugyanolyan hőfokú, mint a teste többi része, még nem jelent feltétlenül bajt
„A hideg láb nem feltétlenül az érszűkület tünete. Nagyon sok minden állhat a hátterében a keringési rendellenességeken kívül is, így nem kell megijedni az ilyen panaszok esetén. Hogy megnyugodhassunk, érdemes egy orvossal is konzultálni, mivel így biztosan kideríthető, mi áll a háttérben.”
Terhelés
Ha a hideg láb nem, ám a terhelésre jelentkező fájdalom és lábfáradás már inkább jelezhet érszűkületet. Ebben az esetben mindenképpen érdemes orvost is felkeresni, hogy a későbbi, komolyabb gondokat el lehessen kerülni.
„Azt kell figyelembe venni, hogy az érszűkületes panaszok főleg terheléskor jelentkeznek. 50-100m séta után ha megállásra kényszerint minket a fájdalom, jogosan gondolhatunk érszükületre. Amikor dombnak felfelé sétálunk, akkor sokkal korábban figyelhetünk fel az eltérésekre, fájdalomra, lábfáradságra.” –mondja dr. Sepa György főorvos, a Trombózisközpont érsebésze.
Sportoljunk
A mozgással az életminőségünk is javul, ez pedig különösen igaz abban az esetben, ha érszűkülettel küzdünk. A fokozott izommunka ilyenkor kifejezetten jót tesz!
„A sport, a terhelés kifejezetten pozitív hatással bír. Ráadásul ez alatt a komoly izommunkát igénylő tevékenységek is értendőek, sőt, ezek a sportok preferáltak is. Az izomnövekedés ugyanis jó hatással van erre a betegségre, ez pedig azt jelenti, hogy az érszűkületes betegeknek erőn-, és fájdalom felüli terhelésre van szükségük, hogy állapotuk javuljon. Persze, a biztonságos mozgáshoz először a kezelőorvossal kell konzultálni, és együtt felállítani egy edzéstervet.”
Forrás: Trombózisközpont