Ezt a problémát boncolgatja egy, az Archives of Internal Medicine folyóiratban nemrégiben megjelent közlemény is, amelyet a Stanford Egyetem és a Chicagói Egyetem kutatócsoportjai közösen tett közzé. A csoportokat koordináló Randall Stafford úgy véli, az, hogy a költségek csaknem megduplázódtak „részben a kezelések eredményességének javulására utalhat, azonban tennünk kell egy lépést hátra, hogy megvizsgáljuk az esetleg túlzott mértékben alkalmazott, újabb és drágább gyógyszerek értékét.”
Az első szerző, Caleb Alexander szerint a fő probléma, hogy az Élelmiszer- és Gyógyszerengedélyezési Hivatal (FDA) a forgalomba hozatali engedély feltételeként az ártalmatlanság és a placebóval szemben mutatott hatékonyság mellett nem követeli meg sem az alternatív készítményekkel való összehasonlítást, sem a megszabott ár megindoklását.
Az új hatásmechanizmusú szerekről, mint például a dipeptidil-peptidáz-4-gátlókról vagy a glukagon-szerű peptid-1-analógokról azt állítják, hogy kényelmesebben alkalmazhatók és a vércukorszint jobb kontrollálását teszik lehetővé, ezzel együtt viszont akár 8-11-szer többe kerülhetnek, mint egyes régebbi generikus termékek.#img1#
Dr. Stafford véleménye szerint ugyanakkor „pusztán az, hogy egy gyógyszer új vagy új hatásmechanizmussal rendelkezik, még nem jelenti azt, hogy klinikai értelemben is hozzájárul egy adott betegség gyógyításához.” Stafford a mérlegelés fontosságát is hangsúlyozta: az alkalmazás esetleges előnyeinek számbavétele mellett az új terápiák megnövekedett költségeit sem szabad figyelmen kívül hagyni. A tanulmány kitér arra is, hogy míg 1994-ben a betegek 82%-ának írtak fel egyszerre egy gyógyszert, addig ez az arány 2007-re 47%-ra csökkent.
A költség-haszon elemzések elmélyítésének szükségességét erősítik azok a szakmai vélekedések is, amelyek szerint a diabétesz-gyógyszerekkel végzett, rendszerint legfeljebb 6 hónapig tartó klinikai vizsgálatok túlságosan rövidek a mellékhatások észleléséhez és dokumentálásához.
