Nem előzi meg a szelén a rákot

A Cochrane kutatócsoport 55 tanulmányt vizsgált meg, amelyek összesen több mint egymillió emberre terjedtek ki. Annak ellenére, hogy a közvélekedés szerint a szelén rák ellenes hatással rendelkezik, a kutatók nem találtak bizonyítékot arra, hogy védőhatást gyakorolna a bőrrák vagy a prosztatarák ellen. Ráadásul azt is kimutatták, hogy a szelén hosszú ideig tartó alkalmazása mérgező lehet.

A tanulmány vezető szerzője, Dr. Gabriele Dennert, a német Transzdiszciplináris Orvosi Kutatóintézet munkatársa elmondta, nem találtak arra utaló bizonyítékot, ami indokolttá tenné a szeléntartalmú kiegészítők napi rendszerességű fogyasztását a rák megelőzése érdekében akár megfelelő, akár alacsony szelénszinttel rendelkezik az illető.

Kis mennyiségű szelénre azonban szükségünk van az egészségünkhöz, hogy megerősítsük a fertőzések és betegségek ellen küzdő immunrendszerünket. Számos élelmiszer, például a brazil dió, a tonhal és a tészta is tartalmaz szelént. Már hosszú ideje zajlik a vita azzal kapcsolatban, hogy a szeléntartalmú kiegészítőkkel valóban meg lehet-e erősíteni a szervezetünket. Több kísérletet is végeztek a szelén rákellenes hatásának megállapítására, ezek egy része kimutatta a preventív hatást, a többi azonban nem.

A mostani elemzés azonban elegendő bizonyítékkal szolgál ahhoz, hogy biztonsággal ki lehessen zárni a szelént a rák ellenes megelőző terápiából. Az eredmények alapján mindenkinek kétszer is érdemes meggondolnia a szeléntartalmú kiegészítők alkalmazását. A szakértők szerint a megfelelő mennyiségű vitamin és ásványi anyag bevitelének biztosítására az a legjobb módszer, ha egészséges, kiegyensúlyozott étrendet követünk sokféle zöldséggel és gyümölccsel. Ez valóban segíthet a rák megelőzésében. Az egészséges emberek többsége számára nincs szükség étrendkiegészítők szedésére.