A tanulmány vezető szerzője Dr. Daniel D. Karp, a Texas-i Egyetem MD Anderson Rákközpontjának mellkasi / fej és nyak onkológiai osztályának professzora, ezt a megállapítást az American Society of Clinical Oncology éves ülésén tette Chicagóban.
„Több járványtani és állatkísérlet utalt arra, hogy kapcsolat van a szelén hiánya és a rák kialakulása között” – mondta Karp egy sajtóközleményben. „Egy, a bőrrákkal és a szelénnel foglalkozó kísérlet – ami 1996-ban jelent meg – jelentősen felkelltette az emberek figyelmét és újabb kutatásokat indítottak az 1990-es években. A kísérlet nem talált megoldást a bőrrák ellen, azonban mintegy 30 százalékkal kevesebb prosztata- és tüdőrák alakult ki. A mi tüdőrákkal kapcsolatos kutatásunk és egy másik nagyobb tanulmány a prosztatarák megelőzéséről, ebből a kísérletből indult ki. ”
De az új tanulmány során kiderült, hogy több mint 1500 1. fázisú (korai) nem-kissejtes tüdőrákban szenvedő betegnél – akik túlélték az első megmérettetést a betegséggel szemben – a szelén nem gátolta meg tüdőrák kiújulását, egy újabb ráktípus vagy a második daganat megjelenését.
A betegeket 2000-2009 között figyelték meg, miután műtéttel eltávolították az eredeti tumort és rák-mentesek maradtak legalább hat hónapig kezelés után. A betegek fele 200 mikrogramm szelénnel kiegészített étrendet tartott be, míg a másik fele placebót kapott.
Öt évvel később a placebo-csoportban jobb volt a túlélési arány, mint az étrendkiegészítőt szedő csapatban. Ez a felismerés vette rá a kutatókat, hogy leállítsák a kísérletet a tervezettnél korábban. Míg a placebót szedő csapatnak 78 százaléka maradt életben ez idő alatt, a szelént szedő csoportban ez csak 72 százalékvolt. Hasonlóképp azoknál, akik placebót szedtek, 1,4 százalékban jelent meg egy éven belül egy második tumor, ez a szám 1,9 százalékra emelkedett a „szelén” csoportnál.
Néhány esetben megfigyelhető volt a szelén jótékony hatása olyan betegeknél, akik soha nem dohányoztak, de a tanulmány szerzői szerint a csoport túl kicsi volt ahhoz, hogy érdemi megállapítást tegyenek.