Nagyobb eséllyel lesz később szívbetegségük a lombikbabáknak

Svájci tudósok összehasonlítottak 64 lombikos gyereket 57 természetes úton fogant társukkal, és kimutatták, hogy a mesterséges megtermékenyítésből születettek 30 százalékánál magas lett a tüdőartériában mért vérnyomás értéke, illetve rugalmatlanabbnak találták az érfalukat is. Erről számolt be a Circulation című folyóirat.

David Celermajer, a Sydney Egyetem orvosi karának kardiológus professzora kapcsolódó cikket írt ugyanabban a folyóiratban. ”Ha mindent egybeveszünk, a szülőknek nincs okuk aggodalomra” – jelentette ki Celemajer professzor. ”Egészséges gyermekeknek adhattak életet, és ha lesz is probléma, az valószínűleg abból fog állni, hogy kicsit korábban jelentkezik a szívbetegség náluk: nem 70-80 évesen, hanem 50-60 körül. Ha ezt állítjuk szembe azzal, hogy mekkora ajándékot kaptak az élettől, jelenleg nem kell túldramatizálniuk a dolgokat.”

A Berni Egyetemi Kórház kutatócsapata úgy véli, hogy a későbbi szívbetegségek megemelkedett kockázatáért azok a kémiai folyamatok a felelősek, melyek a petri-csészében mennek végbe a mesterséges megtermékenyítés során. Ezek valószínűleg befolyásolják némelyik gén működését. Arra is felhívták azonban a figyelmet, hogy sok, hagyományos úton született ember is hordozza ezeket a genetikai markereket. ”Nem lehetünk túl meggyőzőek a 65 gyerek esetéből levont tanulsággal” – jegyezte meg az egyik kutató, Marc Germond.

A mesterséges megtermékenyítés során az orvosok leszívják a petesejtet a petefészekből, majd egy kémcsőben egyesítik azt a spermiumokkal, esetleg a spermiumot közvetlenül a petesejtbe fecskendezik be. Az így létrejövő embriót néhány napig egy tenyészetben növesztik, majd visszaültetik az anyaméhbe. Celemajer professzor szerint ez ”a fejlődés egy hihetetlen kritikus szakasza. Az ivarsejtek találkozását követő első 10 nap során annyi minden történik, mely hatással lehet a későbbi egészségi állapotra, hogy még a legkisebb kémiai és környezeti változások is befolyásolhatják a fejlődést.”

A sejtstressznek, melyet az embriók átélhetnek, két oka lehet. Az egyik a manipuláció miatt fellépő fizikai hatás, a másik pedig a kémiai anyagok és az oxigénszint változásai. ”Ha csak egy picit is savasabb közegbe kerül a sejt, már oxidatív stressz érheti, ami befolyásolja az energiafelhasználását, illetve károsíthatja a növekedését és fejlődését” – magyarázta a tudós. A kutatás azonban viszonylag kis léptékben zajlott, így nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy a lombik módszerrel született emberek közt több lesz az infarktus és az agyvérzés. ”Mindössze rámutatott egy olyan területre, mely később esetleg aggodalomra adhat okot. Valóban nagyobb lehet az esély a magas vérnyomásra, cukorbajra, érrendszeri problémákra, így mindenképp azt lehet tanácsolni, hogy figyeljenek jobban oda az egészségükre, étrendjükre, a mozgásra és a rendszeres orvosi ellenőrzésre.”

Ami még lényeges, hogy a sejtet ért stressz nem csak az érrendszert érintheti, hanem más szerveket is. Ezért érdemes ellenőriztetni a vese, a máj, az agy, a tüdők állapotát. Celemajer professzor szerint a lombik módszer ennek ellenére csodának tekinthető, és nem győzte hangsúlyozni, hogy az általa kínált előnyök még mindig jóval felülmúlják az esetleges kockázatokat. Azt is hozzátette azonban, hogy egyre több kutatás utal arra, hogy nem feltétlenül jó beavatkozni a természet rendjébe.