Mozogjunk munka közben is

A kanadai Alberta Health Services-Cancer Care intézet kutatója, Christine Friedenreich elmondta, a vastagbél- és az emlőrák esetében meggyőző bizonyítékkal szolgálhatnak azzal kapcsolatban, hogy a testmozgás csökkenti e két gyakori daganattípus kialakulásának kockázatát. ”Nem elég pusztán a minimális ajánlásnak eleget tenni, vagyis heti 150 perc testmozgást végezni, mert ha valaki az ideje fennmaradó részét ülve tölti, például a számítógép előtt, ez gondot jelenthet” – állítja a szakértő.

A vastagbélrák esetében a rendszeres testmozgás akár 35 százalékkal is csökkentheti a kockázatot. A kutatásból az is kiderült, hogy dózis-válasz összefüggés áll fenn, tehát minél több testmozgást végez valaki, annál nagyobb mértékben csökken a kockázat. Ugyanez igaz az emlőrák esetében is, a testmozgás itt akár 25 százalékkal csökkentheti a betegség kockázatát.

Dr. Freya Schnabel, a New York-i Langone Medical Center igazgatója elmondta, végre kezdenek felbukkanni a bizonyítékok arra vonatkozóan, hogy az elhízás azáltal növeli a rák kockázatát, mivel fokozza a gyulladást a szervezetben. A testmozgás révén a gyulladást kiváltó tényezőket szoríthatjuk vissza, ami csökkentheti a rák kockázatát. A szakértő szerint azonban ezeknek az összefüggéseknek a tisztázásához további kutatásokra lesz szükség.

Friedenreich, aki az Amerikai Rákkutató Intézet (AICR) washingtoni éves konferenciáján tette közzé eredményeit, egyetért azzal, hogy bár a mozgáshiány a szívbetegség megnövekedett kockázatának kapcsolatát jól ismerjük, az ülő életmód és a rák kockázata közötti összefüggés viszonylag új területnek számít, melyet újabb kutatásokkal kell elmélyíteni. A Cancer Prevention Research szaklapban is publikált kutatás során Friedenreich és munkatársai összefüggést mutattak ki a testmozgás és a gyulladás markere, az úgynevezett C-reaktív fehérje (CRP) között, ami megmagyarázza, hogyan csökkenti a mozgás az emlőrák kockázatát. A szakértők ugyanakkor hangsúlyozzák, nincs bizonyíték arra, hogy ténylegesen a markerek mennyiségének növekedése okozná a rákot illetve a rák kockázatának növekedését. Valószínűleg ennél sokkal összetettebb folyamatról van szó.

Az ülő életmódból eredő kockázat ellensúlyozására Friedenreich rendszeres testmozgást javasol. Az is segít azonban csökkenteni a gyulladást és a rák kockázatát, ha ülőmunka végzése vagy hosszan tartó ülés közben szüneteket iktatunk be. Ráadásul az ülő életmódot folytató emberek más olyan egészségtelen szokásokkal is rendelkezhetnek, melyek elhízáshoz vezetnek – ez pedig bizonyos daganatos betegségek közismert kockázati tényezőjének számít.

Az AICR a következő tanácsokat fogalmazta meg az aktív munkahelyi környezet biztosításához:

  • Óránként tegyünk egy rövid sétát, akár csak a folyosón. Állítsuk be a számítógép emlékeztetőjét, nehogy elfelejtsük.
  • Ha valamit meg kell beszélnünk kollégáinkkal, ne e-maileket küldjünk, hanem sétálgatás közben tárgyaljuk meg a kérdéseket.
  • Használjunk könnyű súlyzókat telefonálás vagy e-mail olvasás közben.
  • Telefonálás közben álljunk fel és sétálgassunk körbe.
  • Az iroda egyik falát használva végezzünk nyújtó gyakorlatokat, függőleges fekvőtámaszt vagy lábemelést.
  • Szereljünk fel egy bokszzsákot vagy húzódzkodó keretet a pihenőszobában.