Mit jelent a szívünkre hallgatni?

A tanulmány szerzője, Barnaby D. Dunn cambridge-i klinikai szakpszichológus, így nyilatkozott: ”Az újonnan szerzett ismeretek segítségével megérthetjük, hogyan is születnek életünk kulcsfontosságú döntései. Terápiás gyakorlataim során sok páciensemnél volt lehetőségem megfigyelni, milyen testi tünetekkel jár egy-egy fontos döntésük. Kíváncsi voltam, vajon van-e valamiféle tudományos alapja annak a feltételezésnek, hogy a testünkben zajló érzések összefüggnek a döntéseinkkel.”

A kutatók elsőször azt vizsgálták meg, hogy a kísérleti alanyok képesek-e megállapítani, milyen gyorsan ver a szívük, anélkül, hogy a pulzusukat figyelnék. Ezután érzelmeket próbáltak kiváltani az alanyokból képek segítségével, és megpróbáltak összefüggést keresni aközött, ahogyan a képekre reagáltak, valamint aközött, hogy mennyire voltak képesek előzőleg a szívritmusukat érzékelni. ”A résztvevők reakciói és szívritmusuk változásai összefüggést mutattak, és ez az összefüggés azoknál volt a legjelentősebb, akik jobban érzékelték saját szívverésüket.  Ez alátámasztja azt a gondolatot, hogy amit a testünkben érzünk, az befolyásolhatja érzelmi reakcióinkat” – fejtette ki Dunn, majd hozzátette: ”Agyunk emocionális fele váltja ki a testi reakciókat, a racionális fele pedig ezekre figyelve igyekszik kitalálni, mit tesz az agy másik fele. Ez teszi lehetővé, hogy az ésszerűség és az érzelmek együtt segítsenek a döntéshozatalban.”

Dunn szerint ezek az új ismeretek segíthetnek a depressziós embereken, akik általában kevésbé vannak tudatában a saját testükben zajló folyamatoknak, így ha fejlesztik ezt a képességüket, az segítheti őket a gyógyulási folyamatukban.