Judith Lichtman, a Yale Orvostudományi Karának közegészségtani tanszékének professzora kijelentette: „Szeretnék végre olyan tévésorozatot is látni, ahol a szereplők nem tipikus tünetekkel járó szívinfarktust kapnak.”
„A klasszikus kép szerint John Belushi alkatú emberek kapnak szívinfarktust. Akik általában nagydarab férfiak, és szorító mellkasi fájdalmuk van. Nincs a köztudatban, soha eszünkbe sem jut, hogy akár fiatal nők is járhatnak így”- tette hozzá Dr. Suzanne Steinbaum, a New York-i Lenox Hill Kórház részlegigazgatója. „Fontos lenne a nők széles körében elterjeszteni, hogy a szívinfarktus nem feltétlenül hollywoodi forgatókönyv szerint zajlik le. Tudniuk kell, hogy fiatal nők esetében is lehetnek szívinfarktus tekintetében rizikótényezők.
Világszerte csak a nők körében évi 8,6 millió halálesetet okoznak a szívbetegségek – ezzel a haláloki statisztika harmadik helyén állnak a szívrendszeri betegségek. Nem észlelik a tüneteket időben – a tavalyi adatok alapján az 55 év alatti nők sokszor már túl későn vették észre a tüneteket. A vizsgálatban részt vettek 82 százaléka erős mellkasi fájdalmat panaszolt, mégis csak 50 százalékuk fordult egy órán belül orvoshoz. Csak 42 százalékukban merült fel a gondolat, hogy a szívükkel probléma lehet. A többi vizsgálati résztvevő nem feltételezte, hogy a tünetei súlyos betegség jelei lennének. Sokan gondoltak arra, hogy a kimerültség, stressz, éhség okozhat ilyen panaszokat.
Ennek a hibás felfogásnak az elterjedése a médiában látott minta alapján történhetett. A szívinfarktus lezajlása azonban gyakran nem a klasszikus ábrázolást követi. Íme a vizsgálatban résztvevő nők egyikének leírása arról, hogy hogyan zajlik egy infarktus: „Láttam már a tévében szívinfarktust. Az úgy zajlik, hogy az illető a mellkasához kap, majd elesik.” Arról nem szólnak a filmek, hogy a fájdalom nemcsak a mellkast érintheti, hanem a kart, az állkapcsot is, nem mutatják, hogy hányingere is lehet a betegnek.
Egy másik vizsgálatban résztvevő beteg így nyilatkozott: „A tévéből ismert tünetek közül egy sem állt fenn nálam.”” Ismerni kell a szívinfarktus rizikótényezőit, és fel kell ismerni a korai tüneteket, így tudunk időben, minél hamarabb orvoshoz fordulni.” mondta Dr. Steinbaum.