Mi is az a 2-es típusú diabetes mellitus?
Ha ilyen betegsége van, akkor a szervezet kevésbé tudja energiává alakítani a táplálékban található szénhidrátokat. Ez okozza az emelkedett cukor szintet a vérben. Az idő múlásával fokozódik a szívelégtelenség, a vakság, az idegi és szervi károsodások, valamint más komoly betegségek kockázata. Ma már minden korosztályt érintő betegség, ennek ellenére 3 betegből csak 1 diagnosztizált cukorbeteg.
Mik az első észrevehető tünetek?
2-es típusú diabetes mellitusban gyakran nincs is tünete a betegeknek. Ha mégis, akkor elsőként a gyakori szomjúságérzet jelenik meg. Ezen kívül a száraz száj, nagy étvágy, sok vizelet – akár óránként is- vagy nem tervezett fogyás esetleg hízás.
Késői tünetek
Ahogy a vércukor szint egyre növekszik, lehetnek egyéb olyan problémák, mint a fejfájás, a homályos látás, a gyengeség és fáradtságérzet.
Szövődmények
Néhány esetben a 2-es típusú diabetes mellitus rejtett marad – a beteg tünetmentes – majd a betegség hirtelen és súlyosabb tünetekkel jelentkezik. Intő jel, ha egy vágás vagy sérülés esetén a seb lassabban gyógyul, mint előtte, vagy ha gyakori a gomba, esetleg húgyúti fertőzés. Az egyik legfeltűnőbb tünet lehet a bőrviszketés, különösen a csípő és a lágyék tájékon.
Befolyásolhatja a nemi életet is?
Igen, a cukorbetegség károsíthatja a vér sejtjeit valamint a genitáliák ereit, idegeit is. Ez érzés kieséshez és az orgazmus nehezebb eléréséhez vezethet. Nőknél hüvelyi szárazságot is okozhat. Nemi életet érintő panaszok minden harmadik cukorbeteget érintenek. A cukorbeteg férfiak 35-70% szenved élete során valamilyen fokú merevedési zavartól.
Kockázati tényezők
Néhány életmód, illetve egészségi állapot szintén fokozott kockázatot jelent 2-es típusú diabetes kialakulására. Ezek a következők:
– túlsúly
– mozgásszegény életmód
– dohányzás
– vörös hús, magas zsírtartalmú tejtermékek, édességek túlzott fogyasztása
– magas koleszterin és triglicerid szint
Ezen kívül van néhány, olyan tényező, amelyet nem tudunk befolyásolni:
– Etnikai hovatartozás
– Ha családban már volt valakinek korábban cukorbetegsége
– 45 év feletti életkor
Néhány rizikófaktor csak a nőket érinti:
– Terhességi diabetes
– Policisztás ovárium-szindróma
– Nagy súllyal született újszülött
Mit is csinál az inzulin?
Egészséges egyénekben, az inzulin segít az elfogyasztott táplálékból energiát előállítani a szervezetnek. A feldolgozott szénhidrátok felszívódnak a vérbe, majd a sejtek az inzulin segítségével tudják felvenni és ebből „üzemanyagot” készítenek.
Hogyan diagnosztizálható?
Az orvos vérmintát vesz, amelyből a Hemoglobin A1c teszt segítségével megállapíthatja az átlagos vércukorszintet az elmúlt három hónapra visszamenőleg. Amennyiben tünetei már voltak a betegnek, egy egyszerű glükóz teszttel megállapítható az aktuális glükóz szint.
A diéta is egy lehetőség…
A vércukorszint kontrollálható az étkezési szokások megváltoztatásával és némi fogyással. Ez egyben a betegség kialakulásának kockázatát is csökkenti. Kérje orvos vagy dietetikus segítségét, egészséges és személyre szabott diéta összeállításához.
Fontos a testmozgás!
A megszokott gyakorlatok, mint a nyújtás vagy a séta, segíti a szervezetet az inzulin felhasználásában, így a vércukorszint csökkentésében. Emellett napi 30 perc mozgás csökkenti a testzsír mennyiségét, a magas vérnyomás kockázatát és véd a szívbetegség ellen.
Gyógyszeres kezelés
Amennyiben a diétával és a mozgással már nem képes kontrollálni a vércukorszintet, az orvos gyógyszert is felírhat. A cukorbetegségre sok féle tabletta létezik, amelyeket gyakran kombinálnak is egymással. Némelyikük a hasnyálmirigy inzulin termelését serkenti, mások a már megtermelt inzulin lebontását akadályozzák.
Inzulin injekció
Szintén az orvos írhat fel inzulin injekciós kezelést is, akár már a kezelés elején. Azoknak a 2-es típusú diabeteseknek effektív ez a kezelés, akiknek az inzulin termelése a hasnyálmirigy béta sejtjeinek hibája miatt leállt. Ezek után az inzulin injekció beadása minden napi rutinná fog válni.
Miért kell ellenőrizni a vércukorszintet?
Ezzel ellenőrizhető a gyógyszeres terápia hatásossága. Egy kis tűszúrás után a vércukorszintet egy gép elemzi. A teszt elvégzésére a legjobb időpontok: ébredés után, étkezés előtt és után, és lefekvés előtt.
Hosszú távú következmények
Amennyiben a diabetes kezeletlen marad, az hosszú távú következményekkel járhat a beteg szervezetére. Okozhat szív és érrendszeri megbetegedéseket. 3 betegből 2, valamilyen típusú szívelégtelenségben hal meg. Emellett a cukorbetegség az egyik vezető kiváltó oka a krónikus veseelégtelenségnek, ami hosszútávon jelentősen csökkenti az életminőséget.
A tartósan magas vércukorszint szintén károsíthatja a szem kisereit, ami miatt látásromlás, kezeletlen esetben vakság is kialakulhat. A 20 és 74 éves kor közötti korban kialakuló vakság vezető oka a kezeletlen diabetes mellitus. A hosszú távú következmények közé tartozik az idegek károsodása is. Ennek tünetei a tűszúrásérzés a kezeken, lábakon. Ez megfordíthatatlan folyamat, de megfelelő kezeléssel lassítható és karbantartható. Szintén az idegsérülésből eredő probléma a kezek és a lábak sebesedése, amely a lassú gyógyulás és figyelmetlenség miatt, gyorsan megnőhetnek és kifekélyesedhetnek. Ez további fertőzések kialakulásához és a végtag elvesztéséhez is vezethet.
Összefoglalva a 2-es típusú diabetes megelőzhető:
– rendszeres testmozgással
– egészséges diétával
– Testtömeg kontrollal
– rendszeres orvosi vizsgálattal és megfelelő odafigyeléssel
Szerző: Rozanovics Martin, orvostanhallgató