„A melanóma kockázata 74 százalékkal növekedett azon személyek esetén, akik a napozás mesterséges módját választják, azokkal szemben, akik nem” – nyilatkozott DeAnn Lazovich,, a Minnesotai Egyetem közegészségtani kutatója. A kockázat a szoláriumozás mennyiségétől függően tovább növekszik.
A Cancer Epidemiology, Biomarkers & Prevention május 27-i számában megjelent tanulmányban Lazovich munkacsoportja 2004 és 2007 közötti melanómás esetekre koncentrált. A kutatók a betegekkel szoláriumozási szokásokat célzó kérdőívet töltettek ki,
Az 1167 melanómás eset kétharmada (63%) használt szoláriumot. A daganat kialakulásának kockázata 74 százalékkal növekedett, attól függetlenül, hogy az alkalmazott eszköz csak UV-A-t, vagy UV-A-t és UV-B-t egyránt bocsátott ki.
Lazovich megjegyezte, hogy a legnagyobb a veszély fiatal hölgyek esetében, akik között a legelterjedtebb a szolárium használata. Ráadásul közöttük a dohányzás is igen nagy arányú.
Az Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszer-engedélyeztetési Hivatal (FDA) hivatal ajánlása szerint a szoláriumokban figyelmeztető táblákat kell elhelyezni, hogy 18 éves kor alatt ne lehessen igénybe venni a szolgáltatást.
Dr. Allan Halpern, a Bőrrák Alapítvány elnökhelyettese szerint a tanulmány egybevág egy norvég-svéd vizsgálattal, vagyis kétségtelen, hogy a mesterséges napozóeszközök UV-sugárzása daganatkeltő hatású.
Ugyanakkor John Overstreet, a Szolárium Szövetség szóvivője szerint ezek az adatok ellentmondásosak, ugyanis az Anderson Rákkutató Központ néhány héttel korábban megjelent munkája szerint az UV-A-sugárzás nem okoz melanómát. Ráadásul a D-vitamin, melynek képződését az UV-sugárzás segíti elő, kétségtelen daganatgátló hatással bír. Overstreet álláspontja szerint a témában még nem tudunk eleget, ezért tapasztalható vita tudományos körökben.