Mellrákot okoz napi egy pohár bor?

Share on facebook
Share on whatsapp
Share on email

Kimutatták, hogy emelkedett a szájüregi-, gége-, nyelőcső- és mellrákos esetek száma azok körében, akik napi 1 pohár szeszes italt megittak. Az olasz, amerikai, kanadai, iráni, francia és svéd egyetemek munkatársaiból álló csapat becslései szerint a visszafogott italozás is már évente több emberéletet követel: 24 000-et nyelőcsőrák, 5000-t szájüregi rák és szintén 5000-t mellrák miatt világszerte. Több korábbi kutatás adatait használták fel, melyekben több mint 150 000 ember vett részt. Az eredményeket az Annals of Oncology című folyóiratban tették közzé.

Korábban több, megfigyelésen alapuló kutatás is arra engedett következtetni, hogy az alkohol, különösen nagy mennyiségben, az emésztőtraktus felső szakaszának daganatos elváltozásait okozhatja. Azonban ennél kisebb mennyiség is veszélyes lehet. A munkálatokat áttekintő Alkoholkutatási Tudományos Fórum több okból is kétségeket fogalmazott meg. A referenciacsoportban például egyaránt szerepeltek olyanok, akik sosem ittak, és olyanok is, akik korábban igen, de nem állt rendelkezésre adat az előzményeikről. Más életmódbeli tényezőket sem rögzítettek, mint amilyen például a dohányzás. Ezek mind gyengíthették az eredményeket. Habár a kutatók maguk is elismerték a kutatás korlátait, olyan következtetéseket fogalmaztak meg, melyek nem szólnak a mértékletes alkoholfogyasztás összességében vett egészségügyi hatásairól. Csak a rák kockázatára fókuszáltak, de nem tértek ki rá, hogy hatására sokkal gyakoribb betegségek esélye csökken, különös tekintettel a keringési betegségekre.

A Fórum véleménye szerint míg elemzésük hasznos lehet az alkohol és rák összefüggéseinek megértésében, a sok korlát arra utal, hogy a könnyed italozásról szóló információk nem teljes körűek. A Fórum egyik tagja, Dr. Erik Skovenborg, a dán Skandináv Alkohollal Kapcsolatos Orvosi Bizottság tagja elmondta: ”A sok kikötés nem tükröződik vissza a szerzők kétértelmű következtetéseiből, és szinte biztos, hogy a közeljövőben néhány egészségügy hatóság teljes mértékben felhasználja majd azokat, kampányolva még az egy pohárka bor ellen is.”