Annak ellenére, hogy az UV-sugárzás vitathatatlanul összefüggésben áll a bőrrák kialakulásának veszélyével, kiderült, hogy csökkenti a szívroham és a korai halálozás kockázatát a köztudott csonterősítő hatás mellett. Brit szakértők azonban figyelmezetnek arra, hogy a bőrrák ölhet.
A dán szakértők az ország teljes 40 év fölötti lakosságának adatait, több mint négymillió emberét elemezték. Az eredmények alapján a nem melanomás bőrrákkal diagnosztizáltaknál négy százalékkal alacsonyabb volt a szívroham kockázata, feleakkora eséllyel haltak meg korán, valamint a csontjaik is erősebbek voltak.
„Az adatokból levont közvetett következtetés szerint sok egyénnél pozitív egészségügyi hatást figyeltünk meg, ennélfogva szerintünk megkérdőjelezhető a napfény általános kerülésére vonatkozó tanács” – olvasható az International Journal of Epidemiology című szakfolyóirat hasábjain.
A nem melanoma típusú bőrrák a hámréteg felső részében alakul ki, s az egyik leggyakoribb rákfajta a világon. Az Egyesült Királyságban évente 100 000 új esetet diagnosztizálnak, de a túlélési arány magas. Eltér a ritkább és súlyosabb melanomától, amely könnyen áttétet képez és évente 2 000 ember öl meg a szigetországban.
„A túlzott UV-sugárzás a bőrrák fő kiváltó oka, legyen szó napfényről vagy szoláriumról. A D-vitamin termelés miatt szükségünk van belőle valamennyire, de a túlzott napozás és a leégés elkerülése mindenképpen ajánlott” – tette hozzá Dr. Claire Knight, a brit rákkutató alapítvány munkatársa.