Súlyos stroke esetén erős gyógyszerekkel, például szöveti plazminogén aktivátorokkal (tPA) próbálják helyreállítani az agyi véráramlást, a kutatók azonban azt állítják, egyes enyhe agyi érbetegségen (átmeneti vérellátási zavaron – TIA) átesett betegeknek is használhatnak ezek a gyógyszerek. ”Az általunk ellátott betegek mintegy 80 százaléka a stroke ebbe a kategóriájába tartozik, csupán kis hányaduk szenved súlyos szélütést” – magyarázta a kutatás vezetője, Dr. Shelagh Coutts, a Calgary Egyetem neurológusa.
A Stroke szeptemberi kiadásában publikált tanulmányból az derül ki, hogy a vizsgált ötszáz enyhe agyi érbetegségben szenvedő beteg 15 százaléka tapasztalt legalább enyhe fogyatékosságot három hónappal a mini-stroke-ot követően. Az enyhe fogyaték az, ami megakadályoz valamilyen tevékenység végzésében, amire korábban képesek voltunk (pl. autóvezetés), de nem korlátoz személyes ügyeink intézésében.
A CT-vizsgálatok azt mutatták, hogy néhány beteg agyi érszűkülettől, mások folyamatos vagy súlyosbodó tünetektől szenvedtek. Az ilyen rendellenességeket tapasztaló betegek esetében több mint kétszer magasabb volt annak kockázata, hogy legalább egy fogyatékosságot tapasztalnak 90 nappal a mini-stroke után. Coutts szerint e betegek járnának a legjobban a vérrögoldó gyógyszerekkel, például tPA-val.
Az enyhe szélütés tünetei közé tartozik a test egyik oldalának hirtelen lebénulása, az egyik oldal zsibbadása, szédülés, valamint járás- illetve beszédzavar. Ezek a tünetek hamar elmúlhatnak, de nem szabad semmibe venni, mert elhanyagolásuk akár végzetes is lehet. A kanadai kutatás újból megerősíti a mini-stroke-os és a stroke-os betegek gyors diagnózisának és kezelésének jelentőségét, amivel csökkenteni lehet a kiújulást, és javítani lehet a kimenetelt.