Védőoltással számos rákos megbetegedés megelőzhető lenne, de a nők többsége szűrővizsgálatra sem jár.
Magyarországon évente 1000-1200 méhnyakrákos esetet diagnosztizálnak: ez a második leggyakoribb daganatos megbetegedés a 45 év alatti nők körében, és hazánkban háromszor annyi halálos áldozatot szed, mint Európa többi részén (GLOBOCAN). Ráadásul a méhnyakrák kialakulásáért felelős HPV számos további daganatos megbetegedés okozója lehet: a szeméremtesti és fej-nyaki, valamint a hüvely- és végbélnyílás körüli rákok kialakulásában is szerepe van. Összességében a HPV a rákos megbetegedések 5 százalékáért tehető felelőssé, ennek ellenére a magyar nők alig negyede megy el évente szűrővizsgálatra.
„A HPV elleni védőoltás egyedülálló védelmet nyújt, hiszen jelenleg ez az egyetlen olyan vakcina, amellyel meg tudjuk előzni a rák bizonyos fajtáinak kialakulását. Ha csak a méhnyakrákot vesszük, évente félezer nő életét menthetnénk meg, ennek ellenére továbbra is nagyon kevesen oltatják be magukat. Sokan még csak nem is hallottak a vírusról, a rendszeres szűrés pedig egyáltalán nem jellemző a magyarokra. Ezért is fontos, hogy az orvosok, elsősorban a nőgyógyászok minél nagyobb szerepet vállaljanak a páciensek tájékoztatásában és meggyőzésében.” – hangsúlyozta Dr. Mészáros Gyula nőgyógyász, a Szegedi Tudományegyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának főorvosa, aki szerint nagyon fontos, hogy az orvosok minden adandó alkalommal kihangsúlyozzák a védőoltás fontosságát.
Minden tízedik ember megbetegedik, mégsem teszünk semmit ellene
Hazai kutatások igazolják[1] hogy a HPV fertőzések megelőzése elé háruló legnagyobb akadályt a tájékozatlanság és a bizalmatlanság jelenti. A magyarok közel egyharmada semmit sem tud a HPV-ről, a férfiak fele még soha nem hallott róla. A nők lényegesen tájékozottabbak, hiszen háromnegyedük ismeri a fertőzést, de csak nagyon kevesen tesznek valamit. Közel az egyharmaduk a lehetséges következmények ismeretében is ódzkodik az oltástól. A férfiak szinte egyáltalán nem törődnek a problémával, pedig ők sincsenek biztonságban: a vírus egyes törzsei náluk is daganatok kialakulását eredményezik. Emellett mindkét nemet érintik a nemi szervi szemölcsök, amelyek szövettanilag ugyan jóindulatúak, de nagyon súlyos problémát okoznak a betegeknek. Becslések szerint ez a veszély minden tízedik magyart fenyegeti, de a legtöbben nem is tudnak róla.
Annak ellenére, hogy több mint 100 féle HPV típus létezik, a rosszindulatú daganatok többségéért – a méhnyakrákok esetében a 70 százalékért – a HPV 16 és a HPV 18 tehető felelőssé, a jóindulatú elváltozásokat a HPV 6 és a HPV 11 okozza. Bizonyos oltások csak az első két törzs ellen hatásosak, míg a négykomponensű vakcinák teljesebb körű védelmet nyújtanak, a nők mellett a férfiaknak is.
A nőket sokkal nagyobb veszély fenyegeti, mégis bátrabbak, mint a férfiak
A HPV ismeretéből még nem következik az egészségtudatos magatartás: a vidékiek például jobban ismerik a vírust, mégis lényegesen többen utasítják el a védőoltást. Közel kétharmaduk negatívan áll a kérdéshez, ami a városiak alig több mint negyedéről mondható el. A nők több mint fele a mellékhatások miatt aggódik, a férfiak inkább a védőoltás okozta fájdalomtól tartanak: egyötödük reszket a tűszúrás gondolatától, miközben a gyengébbik nem körében szinte alig kimutatható ez a félelem.
A kamaszok ingyenes beoltása segít, de önmagában kevés
„Sokat segíthet, hogy legalább a 13 éves lányok számára kötelezően ajánlandó és ingyenes lesz a védőoltás, de ez önmagában még nem oldja meg a problémát. Az elkeserítően rossz arányokon akkor tudnánk érdemben változtatni, ha a felnőtt nők nagyobb felelősséggel közelítenék meg a kérdést, és kérnék a védőoltást nőgyógyászuktól. – emelte ki Dr. Mészáros Gyula.
Sokan idegenkednek az oltástól a vélt mellékhatások miatt, miközben az ausztrál vakcinációs program eredménye önmagáért beszél. A kontinensen csaknem másfél millió embert oltottak be, és öt év alatt 92 százalékkal csökkent, tehát lényegében eltűnt a nemi szervi szemölcs. Ez a betegség sokkal gyorsabban megjelenik a fertőzést követően, mint a méhnyakrák, így az eredmény az oltóanyag hatásosságát is igazolta, anélkül, hogy évtizedeket kellett volna várni, a védőoltással összefüggésbe hozható súlyos mellékhatást azonban nem észleltek.