A kutatók ”fehér köpenyes hipertóniának” nevezték el a jelenséget, amikor a páciensnek csupán az orvosnál magas a vérnyomása, a mindennapi élet során azonban nem. A betegség tartós formáját akár három különböző gyógyszerrel is kezelhetik egy időben, mégsem vélnek javulást felfedezni.
Spanyol kutatók közel hetvenezer, átlagosan 64 éves, hipertóniával kezelt beteget követtek nyomon a nap 24 órájában. A rájuk szerelt készülék húszpercenként mérte a vérnyomásukat pihenés és munka közben is. A megfigyeltek közül 8 295-öt kezeltek tartós hipertóniával, a vizsgálat során azonban úgy tűnt, 37 százalékuk csupán a fehér köpenytől fél, ráadásul a nők nagyobb mértékben: 42 százalékuk – szemben a férfiak 34 százalékával – hétköznapi tevékenységei során normál vérnyomást mutatott.
A valódi tartós hipertóniában szenvedők viszonylag fiatalabbak voltak, nagy részük férfi, régóta volt már magas a vérnyomásuk, és nagyobb eséllyel voltak kitéve a szív- és érrendszeri problémák kockázatának is. Egy részük korábban már átesett ilyen betegségen, de sok volt köztük a dohányos, a cukorbeteg, és az agy- vagy szívkamrai hipertóniás is.
A tanulmány a Hypertension című lapban jelent meg.
”Kötelezővé kellene tenni az egész napos vérnyomásmérést, mielőtt valakiről megállapítjuk, hogy tartós hipertóniában szenved, könnyen lehet ugyanis, hogy csupán az orvosi rendelő okozta stressz váltja ki a tüneteit.” – véli a kutatás vezetője, Dr. Alejandro de la Sierra, a Barcelonai Egyetem Mutua Terrassa Kórházának igazgatója. – ”A betegeknek is jobb, ha tudják, hogy a mindennapi élet során megfelelő-e a vérnyomásuk, vagy valóban szükségük van gyógyszeres kezelésre.”