Lehet enni szóját mellrák után

”Nem láttunk semmilyen bizonyítékot arra, hogy a mellrák utáni szójafogyasztás növeli a betegség újbóli megjelenésének vagy a halálozásnak a kockázatát.” – mondta Dr. Xiao Ou Shu, a nashvillle-i
Vanderbilt Egyetemi Kórház epidemiológus professzora. ”A tanulmányunkból kiderül, hogy a mellrák túlélői biztonsággal fogyaszthatnak szóját, sőt, az csökkentheti a rák újbóli megjelenésének esélyeit is.” A kutató kihangsúlyozta, hogy élelmiszerekre gondolt, mint például a tofu és a szójabab, és nem a kiegészítőkre.

Az eredményeket az Amerikai Rákkutatási Szövetség orlandoi éves gyűlésén teszik közzé. Ezek előzetes adatoknak számítanak, míg meg nem jelennek lektorált folyóiratban. A tanulmányhoz Shu 9 515 nő adatait értékelte ki, akik három mellrák-túlélőkkel készített tanulmány valamelyikében részt vettek. Átnézte a táplálkozással kapcsolatos kérdőíveket a szójafogyasztás szempontjából. Az átlagosan 7,4 évig tartó nyomon követés után Shu 1 348 betegnél talált kiújulást, 1 171 beteg pedig meghalt a mellrák, vagy más okok miatt. A legkevesebb szóját fogyasztó nőkhöz képest a felső tíz százalék tagjai között 35 százalékkal csökkent a kiújulás esélye. Azok között, akik a legtöbb szóját fogyasztották, 17 százalékkal csökkent a halálozás aránya a nyomon követés időszakában, de ez az eredmény nem éri el a statisztikailag jelentős mértéket. A shanghai résztvevők csoportjában jelentősen több szója fogyott, mint az amerikaiaknál. Mennyi szója lehet védő hatású? ”A vizsgált amerikai populáció legtöbb szóját fogyasztó tagjai naponta egy csésze szójatejnek vagy fél adag tofunak megfelelő mennyiséget vettek magukhoz.”

A múltban a mellrákot túlélő asszonyok inkább kerülték a szóját, mondta el Dr. Marian Neuhouser, a seattle-i Fred Hutchinson Rákkutató Központ társult tagja. Attól féltek, hogy néhány szóját tartalmazó étel gyenge fitoösztrogénként működhet, a legtöbb melldaganat pedig ösztrogénreceptor-pozitív, vagyis a növekedéséhez ösztrogén szükséges. ”Szerintem ez a tanulmány egy korábbival karöltve alátámasztja a feltevést, hogy a szójatartalmú ételek biztonságosak a mellrákos nők számára.” Azt is kihangsúlyozta, hogy ez csak a szójából készült ételekre vonatkozik, nem a kiegészítőkre. A szója kiváló forrása az alacsony zsírtartalmú fehérjének. Hozzájárul az egészséges étrendhez, mely összefügg a betegség kiújulásának alacsonyabb kockázatával. ”A szójatejjel elfogyasztott kávé sokkal kevesebb zsírbevitelt jelent, mint ugyanez tehéntejjel.” – mondta Neuhouser.