Lábszárfekély: a cukorbetegség egyik legsúlyosabb szövődménye

Megdöbbentő tények a cukorbetegségről

Szomorú adat, hogy ma Magyarországon közel 1,5 millió ember érintett a cukorbetegségben. Utoljára 2006-ban volt egy felmérés azzal kapcsolatban, hogy hány regisztrált cukorbeteg él itthon. Akkor 507 ezer (20-69 év közötti) felnőtt emberről szólt az adat. Szakértők azt mondják, hogy mára ez a szám 10%-kal nőhetett, azaz közel 568 ezer főre tehető azok száma, akik ebben a betegségben szenvednek. Viszont az is tény, hogy megközelítőleg ugyanennyi embernél áll fenn a cukorbetegség, akik nincsenek regisztrálva, mert nem is tudnak a betegségükről. És még ugyanennyire teszik azok számát, akik már olyan egészségi állapotban vannak, hogy nemsokára végleg kialakulhat náluk a betegség. Döntően a mozgásszegény életmódnak, nem megfelelő táplálkozásnak, vagy épp – talán kisebb százalékban – de a genetikának köszönhetően.

Az egyik legsúlyosabb szövődmény: a lábszárfekély

A lábszár szöveteinek elfekélyesedése 3 okból alakulhat ki: 1) vénás keringési elégtelenség (trombózis utáni állapot) 2) artériás elzáródás (érelmeszesedés, heveny artériás embólia, stb.) és 3) neurotrófiás zavarok (pl. cukorbetegség) miatt.

Hogyan jöhet létre a lábseb?

A kialakult cukorbetegség következtében olyan idegrendszeri funkció zavarok léphetnek fel ezeknél a betegeknél, hogy ez az állapot gyakran a láb szöveteinek visszafordíthatatlan károsodásához, lábszárfekélyhez, majd – súlyos és nem kezelt esetekben akár amputációhoz is vezethetnek.  Ez a sebkialakulás további egészségügyi gondokhoz és az életminőség romlásához vezet. Ugyanis fokozott a seb fertőzésveszélye, nő a sebbel járó fájdalom is, valamint a seb látványa is hagy kívánnivalót maga után. Sajnos elmondható, hogy a cukorbetegek száma világszerte egyre csak nő, a betegség egyik és egyben leggyakoribb szövődménye a lábszárfekély. Emiatt jelenleg Magyarországon évente kb. 4000 lábamputáció történik.

Számos esetben az amputáció következtében keletkezett seb az alapbetegség következtében szintén nehezen gyógyul. Ha pedig nem megfelelően óvja a beteg és kezeli, akkor pedig könnyen elfertőződhet, és elhanyagolt esetben ez további amputációhoz vezethet.

 

Létezik hatékony módszer e súlyos probléma kezelésére?

Többféle általánosan alkalmazott módszer létezik a lábszárfekély gyógyítására, ám csak ezeket alkalmazva a betegség nagyon nehezen gyógyítható és általában gyorsan ki is újul.

A lábszárfekélyek gyógyítására az utóbbi években dolgoztak ki egy új technikát a lökéshullám terápia (ESWT: Extracorporeal Shockwave Therapy=testen kívüli lökéshullám kezelés) alkalmazásával. Az elvégzett külföldi és hazai klinikai kísérletek igen jó eredményeket mutatnak: mind a cukorbetegség szövődményeként kialakult, mind az artériás és vénás eredetű lábszárfekélyek gyógyítása is jelentősen felgyorsítható, és így a súlyos következmények – mint a láb esetleges amputációja  – elkerülhetők.

A Swiss DolorCast lökéshullám terápiás készülék hatékony és gyors megoldást nyújthat. A lökéshullám terápiát eredetileg a vesekövek szétzúzására fejlesztették ki, de bebizonyosodott, hogy a különböző, a bőr felszínén megjelenő fekélyes, valamint ortopédiai elváltozásokat kísérő fájdalmak megszüntetésére is kitűnően alkalmazható. A készülék nagynyomású levegő felhasználásával mechanikus energiát állít elő, amely hullám formában terjed a beteg szövetekben. A lökéshullámoknak a szövetekben elnyelődve gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító hatásuk van, felgyorsítják a vérkeringést, stimulálják az idegpályákat, növelik a sejtek ellenálló képességét.

A lassan és nehezen gyógyuló diabéteszes fekélyes lábak gyógyítására Németországban sikeres klinikai tanulmányokat végeztek. A külföldi tapasztalatokkal alátámasztva most már végre itthon, Magyarországon is van lehetőség a különböző eredetű lábsebek hatékony kezelésére – tudhattuk meg Dr. Fekete Lászlótól, a Harmónia Gyógyászati Centrum sebész szakorvosától.