Kockázatot jelenthet a beültetett szívritmusszabályzóval élő emberek számára az úszómedence

Az úgynevezett beültetett kardioverter defibrillátorok (ICD-k), köztük a szívritmus-szabályzók működését negatívan befolyásolhatják az úszómedencék éjszakai megvilágításáért felelős fényrendszerek működéséből fakadó elektromos hullámok, figyelmeztetnek a kutatók. A ismert bejelentett esetek kizárólag fiatal (8-23 év közötti) aritmiás betegeket érintettek, de ez nem jelenti azt, hogy idősebb korban ne fordulhatna elő hasonló probléma.

”Nem szeretnék vészmadár lenni, mert úgy gondolom, hogy sokkal több esetről lenne már tudomásunk, ha a medencék világítórendszeréből származó elektromos hullám valóban gyakran okoznának interferenciát” – jegyezte meg Dr. Daniel Shmorhun, az austini Közép-Texasi Dell Gyermek-egészségügyi Központ kardiológus munkatársa.

”A beültetett defibrillátorok úgy működnek, hogy a különféle aktivitások mellé társítanak egy időbélyegzőt, így utólag utána lehet járni, hogy egy adott szívritmus zavar esetén a páciens éppen hol tartózkodott, vagy mit csinált. A vizsgált esetekben feltűnt, hogy az interferencia idején több vizsgált egyén is az úszómedencében tartózkodott” – folytatta Dr. Shmorhun. ”Mikor a medencében tartózkodtam, és éppen a víz alatti lámpától készültem elrugaszkodni, mikor hirtelen sokkszerű hatást éreztem a szívem körül” – mesélte el a szokatlan élményt az egyik fiatal páciens.

A víz nagyon jól vezeti az áramot, ezért a fényrendszerből kiszivárgó elektromos hullám aktivitást könnyen felerősítheti a medence vize, magyarázta a jelenség hátterét Shmorhun. Az aritmia, más szóval rendszertelen szívverés krónikus állapot, melyet a szívműködés normálistól eltérő elektromos impulzusai okoznak. A betegség enyhébb esetei nem okoznak egészségi problémákat, de súlyosabb formában akár életveszélyes is lehet.