A PID-et sok államban azért utasítják el, mert azokat az embereket szelektálja ki, akik kulturális, vallási vagy személyi okokból nem felelnek meg a kívánt elképzeléseknek.
A személyes, érthető kívánságaihoz tartozik a leendő szülőknek, hogy a gyermek egészséges legyen. Ennek megfelelően senki sem szeretne babájának rossz géneket továbbadni, különösen nem rákos géneket. Másrészt mindannyian tudjuk, gyermekeinknek is egy napon meg kell halniuk.
De mikor akarnak beleavatkozni? Ha a mellrákkockázat 50%, vagy csak ha nagyobb 80%-nál? És mi van a többi betegséggel, amelyeket legalább részben genetikailag okoznak, mint I. típusú diabétesz, pszichés betegségek? Ezek ugyanúgy fájdalmassá tehetik az életet, mint a fenyegető mellráktól való félelem. Ezért a döntés a hollandoknál új kívánságokat ébreszthet, esetleg addig a kívánságig, hogy ne akarjanak gyermekeket magas depressziókockázattal.
Valójában Hollandiában már most sem csak mellrákról van szó. A gyomorrák is – mint a mellrák – lehet genetikailag meghatározott – noha a mellráktól eltérően nem törvényszerűen – de ez újabb indíték lehet egy újabb szelekcióhoz. A mostani rákkockázatokat egy bizottság állapítja meg, de még ők sem tudják, hogy milyenek lesznek a terápiás lehetőségek 20 év múlva. Addig valószínűleg több rákbetegségnek jobb vagy akár jó gyógyítási esélyei lesznek.
Ami azonban abszurd ebben a tervben: azt a kockázatot, hogy rákban betegedjenek meg vagy haljanak meg, a szelekcióval nem szüntetik meg. Különösen a gyomorrák miatt igaz ez: ott ugyanis az esetek 89 százaléka nem genetikusan meghatározott és nők mellrákgének nélkül is még igen gyakran betegednek meg mellrákban. Néhány évvel később ugyan, de ugyanolyan szerencsétlenül.
Ezért megkérdezhető, hogy itt miről van szó. Talán a társadalom biztonsági igényéről, amely már nem akar tudomást venni a kockázatról mint olyanról?
