A vizsgálat során a kutatók azt találták, hogy a stentelés biztosította az epeutak átjárhatóságát, ezáltal javítva a májfunkciót, míg a fotodinámiás kezelés hozzájárult a rákos sejtek közvetlen elpusztításához.
A kizárólag stenttel történő kezeléssel összehasonlítva a kombinált terápia alkalmazása szignifikánsan csökkentette a mortalitást a kezelést követő évben. „Egy nagyon agresszív betegség ellen harcolunk, és a legtöbb betegnél csak akkor fedezzük fel, amikor már csak palliatív kezelésre van lehetőség.” – nyilatkozta a vizsgálatvezető Michel Kahaleh, MD a Virginiai Egyetem kutatója. „A vizsgálat felfedezése az, hogy a terápiák kombinálásával javíthatjuk a májműködést, ami meghosszabbítja a túlélést ezeknél a betegeknél.”
A vizsgálat 5 éves időtartama alatt 48 pácienst kezeltek előrehaladott állapotú epeút-rákkal, közülük 19-en fotodinámiás kezelést (photodynamic therapy PDT) és stentet, 29-en pedig csak stentet kaptak. A kombinált terápiával kezelt csoportban általánosan használt fotodinámiás szert, porfimer-nátriumot adtak vénásan a betegeknek, amit később lézerrel aktiváltak, majd műanyag stentet ültettek be. Háromhavonta megismételték fotodinámiás kezelést, és kicserélték a stentet. A vezeték eldugulása vagy elcsúszása esetén a stentet korábban cserélték.
A kombinált kezelésnek alávetett csoportban a túlélési arány jobb volt (16.2 hónap), mint a csak stentelt csoportban (7.4 hónap). A PTD csoportban a három-, hat- és tizenkét hónapos halálozás 0, 16 és 56 százalék volt, szemben a másik csoport 28, 52 és 82 százalékos halálozásával, ez a három-, és hathónapos halálozásnál szignifikáns különbséget jelent. A további elemzések során azt találták, hogy a stentbeültetések és a fotodinámiás kezelések száma is szignifikánsnak bizonyult a túlélés időtartamának szempontjából. A szérum-billirubin szint megfelelően csökkent mindkét csoportban.
A PTD kialakulóban lévő kezelési módszer, ennek lényege, hogy fotoszenzibilizáló anyagot adnak be vénásan, amely megadott hullámhosszúságú lézerfénnyel történő megvilágítással aktiválva elpusztítja a megcélzott sejtek. A PTD kezelés célja a rákos és neovascularizált sejtek elpusztítása, valamint a daganattömeg csökkentése. A korai prospektív vizsgálatok szerint szignifikáns volt a billirubin-szint csökkenés, valamint – a korábbi eredményekhez képest – hosszabbodott a túlélés. „Elégedettek vagyunk a vizsgálat eredményeivel, azonban fontos lenne azt megértenünk, hogy a hatás elsősorban a PTD-nek vagy a stentbeültetések számának köszönhető-e.” – nyilatkozta dr. Kahaleh.
PDT-re jellemző mellékhatásként három betegnél lépett fel a bőr helyi kezelést igénylő fototoxicitása. A stentelt csoportban két személy halt meg a beavatkozás következtében fellépő epeút-gyulladásban. Négy esetben jelentkezett szövődményes hasnyálmirigy-gyulladás és egy esetben nyombél-átfúródás. További szövődményként májtályog (1), perforáció (1) és szívroham (2) lépett fel. A PTD csoportban hét páciensnél (37 %) lépett fel antibiotikummal kezelhető epeút-gyulladás. Egyetlen páciensnél sem volt ellenjavallt a fotodinámiás anyag beadása, és a beavatkozás előtt mindannyiukat antibiotikumos védelemmel látták el.
Vizsgálatok történtek a várható túlélés előrejelzésére a MELD-pontszám (Model for End-stage Liver Disease, a betegek állapotfelmérésére szolgáló teszt), az életkor, a kemoterápiás vagy irradiációs kezelés, valamit az ERCP beavatkozások és a PTD kezelések száma alapján. Sikeres kezelésként értékelték az epeútgyulladás (epeúti elzáródás okozta gyulladás), a sárgaság és a viszketés megszűnését ha emellett a billirubin szint 30 napon belül a kezelés előtti érték 75 %-a alá csökken.
Az epeútrák a második leggyakoribb májdaganat (Amerikában évente 2000 új esetet diagnosztizálnak), magas morbiditással és halálozással jár. Az esetek többségét (csaknem 80 %-át) akkor fedezik fel, amikor a betegség előrehaladott állapota miatt a sebészi megoldás már nem lehetséges. Ilyenkor a beavatkozás nélküli túlélés legfeljebb 3 hónap, dekompressziós terápiával pedig 4-6 hónap. A betegség kezelése egy sebészi eljárásból kifejlődött endoszkópos beavatkozás, melynek során epeelfolyást biztosító és a rákos növekedést kontrolláló műanyag stentet ültetnek be az epeútba. Mára ez a sárgaság és az epeúti elzáródás alapvető terápiás módszerévé vált, a sebészi módszereknél alacsonyabb morbiditással és halálozással. A stentelés hatékonysága azonban korlátozott, mivel önmagában még nem pusztítja el a tumorsejteket.
