Az átlagos kockázati csoportban a vastagbéltükrözés az új, késői stádiumú vastagbéldaganatok, köztük a vastagbél jobb oldalán kialakuló, nehezen kimutatható daganatok 70 százalékkal alacsonyabb kockázatával hozható összefüggésbe. Bár a vastagbéltükrözés elterjedt szűrési módszer a vastagbéldaganat ellen, egyelőre nem sok kutatás bizonyította, hogy hatékonyan csökkenti a vastagbéldaganat okozta halálozások gyakoriságát.
”Vastagbéltükrözéssel a bal és a jobb oldali vastagbéldaganatokat egyaránt ki lehet mutatni még az előtt, hogy előrehaladott állapotba kerülnének” – nyilatkozta az Annals of Internal Medicine márciusi számában megjelent tanulmány szerzője, Dr. Chyke Doubeni, a Pennsylvania Egyetem munkatársa.
A több mint ezer 55 és 85 év közötti, átlagos kockázatnak kitett személy orvosi adatainak elemzésével készült kutatásból az is kiderült, hogy a kevésbé költséges részleges vastagbéltükrözés (szigmoidoszkópia) is az előrehaladott daganatok jelentősen csökkent kockázatával hozható összefüggésbe a vastagbél nagy részén, a jobb oldalt kivéve. A vizsgálat ugyanakkor nem bizonyította azt, hogy a vastagbéltükrözés vagy a részleges vastagbéltükrözés hatékonyabb lenne, mint az egyszerűbb és sokkal olcsóbb széklet okkult-vér teszt, ami otthon is elvégezhető. ”Hathatós bizonyítékok utalnak az évente elvégzett széklet okkult-vér teszt hatékonyságára, ezért jelenlegi ismereteink alapján semmi nem indokolja, hogy ha egy beteg évente aláveti magát a székletvizsgálatnak, átváltson a vastagbéltükrözésre” – összegezte Doubeni.
Az Amerikai Betegségellenőrzési és Megelőzési Központ (CDC) ajánlása szerint minden 50 és 75 év közötti embernek a következő három módszer valamelyikével érdemes szűrnie a vastagbéldaganatot: évente végzett széklet okkult-vér teszttel, ötévente végzett szigmoidoszkópiával háromévente végzett széklet okkult-vér teszttel kombinálva, illetve tízévente végzett vastagbéltükrözéssel. Doubeni viszont valami sokkal egyszerűbbet javasol: végeztessünk széklet okkult-vér vizsgálatot minden évben a születésnapunk környékén.