Az immunrendszer egy igen összetett biológiai hálózat, melynek elemei felelősek a riasztásért, célba veszik, és megállítják a szervezetre káros hatásokat. A Nature legfrissebb száma egy olyan vizsgálatot mutat be, melynek során a szervezet saját immunrendszerét használták fel a daganat ellen. A felfedezés újfajta védőoltások, és immunalapú terápiás módszerek fejlesztéséhez vezethet.
Immunterápia segítségével régóta próbálják elpusztítani a daganatsejteket, azonban a módszer technikailag igen nagy kihívást jelent, melyhez igen masszív laboratóriumi háttér, és sok idő szükséges. Dr. Robert Schreiber és munkatársai egy alternatív megoldást alkalmaztak: a daganat DNS-ének elemzésén keresztül találták meg az a pontot, melyen keresztül létrejöhet az immunizáció, ami egyben a személyre szabott kezelést is biztosíthatja. Mindazonáltal a daganatsejtek és az immunrendszer közötti kapcsolat igen összetett. Az ennek részleteit feltáró kutatás során született meg a felismerés, hogy egyes daganatos mutációkat az immunrendszer igen könnyen képes felismerni. Amint ez megvalósul, az immunelemek a daganatsejteket idegennek tekinti, és működésbe lép a sejtpusztító mechanizmus. Azonban ennek hatására ugyan elpusztulnak a mutációt hordozó sejtek, viszont kiválasztódhat egy populáció, melyben az adott genetikai eltérés nincs jelen, így továbbra is képesek fenntartani a daganatot. Az is lehetséges, hogy a túlélő daganatsejtek alvó állapotba kerülve bújnak el az immunrendszer elől, vagyis elképzelhető, hogy az új módszernek lesznek korlátai.
A vizsgálat immunhiányos kísérleti egereket mutációs hatásnak tettek ki, így hozva létre daganatokat, majd összehasonlították az egészséges sejtekre, illetve a daganatokra jellemző genetikai állományt. Mintegy 3743 mutációt azonosítottak, melyeket egy adatbázishoz hasonlítva találták meg azokat a mutáns fehérjéket, melyeket az immunrendszer könnyedén felismer. Az egyik ilyen mutáció a spektrin-béta2-t érinti, melynek alternatív változatát az összes olyan daganatsejt hordozza, mellyel szemben az immunrendszer képes fellépni.
A technika jóval költséghatékonyabb, mint a korábban alkalmazott immunterápiás módszerek.