Ígéretes marker a prosztatarák felismerésében

Prosztatarák esetén a manapság használt diagnosztikai módszerek hátránya, hogy túl sok a téves pozitív eset, mely szükségtelen műtétekhez vezet. Amiatt az új biomarkerek intenzív kutatás tárgyát képezik. Masood Kamali-Moghaddam és Ulf Landegren professzor módszere a prosztaszómának nevezett anyag a vérszintjének meghatározására irányul, mely álláspontjuk szerint pontosabban kimutatja a betegséget, mint a jelenleg alkalmazott prosztata-specifikus antigén (PSA).

A munkacsoport már korábban beszámolt egy módszerről, melynek segítségével kimutathatóak a prosztatoszómák fehérjéi. Gunnar Ronquist professzor 30 évvel ezelőtt kimutatta, hogy a prosztata sejtjei egy membránnal borított apró, prosztatoszómának elnevezett részecskéket pumpálnak ki, mely megjelenik az ondóban. A kiinduló feltevés szerint a daganatos sejtek kevésbé az ondófolyadékba, inkább a környező szövetbe adják le ezt a részecskét, amiatt prosztatarák esetén annak szintje a vérben megemelkedik.

Korábban nem állt rendelkezésre olyan eszköz, melynek segítségével vérben mérni lehetett a prosztatoszomák mennyiségét, azonban az amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia összefoglaló kiadványában megjelent tanulmány egy olyan eszközt mutat be, mely több antitest alkalmazásával a prosztatoszómák felszíni fehérjéit ismeri fel, ezáltal határozza meg a részecskék vérszintjét.

A kutatók a módszert más daganatok diagnosztikájára is kiterjesztenék.