Az régóta ismeretes, hogy a cukorbetegség kialakulása ebben az állapotában még fogyással és rendszeres testmozgással késleltethető,
Az Országos Betegségmegelőzési és Kezelési Központ munkatársai kutatásuk során azt vizsgálták, mit tesznek a prediabéteszesek azért, hogy késleltessék a súlyosabb cukorbetegség kialakulását. Az 1402 önkéntes részvételével készült kutatás során meginterjúvolták a prediabéteszes betegeket, majd plazma glükóz tesztet (FPG) és orális glükóz tolerancia tesztet (OGTT) végeztek rajtuk.
A kutatók adatai szerint 2005-2006-ban az Egyesült Államokban a 20 év felettiek körében 29,6 százalékos volt a prediabéteszesek aránya. A betegek mindössze 7,3 százaléka tudott betegségéről, és a diagnosztizált prediabéteszesek kevesebb, mint fele járt rendszeres vércukorszint mérésre. A prediabéteszes felnőttek esetében jóval gyakrabban fordulnak elő olyan betegségek, mint a magas vérnyomás, magas vérzsírarány és más szív- és érrendszeri megbetegedések.
„A cukorbetegség visszaszorításában az egyik legfontosabb lépés az lenne, ha a prediabéteszesek állapotát egészséges életmóddal és fogyással kordában tudnánk tartani. Ehhez azonban az kell, hogy az emberek tudomást vegyenek a problémáról, és tegyenek ellene” – nyilatkozta Linda Geiss, az Országos Betegségmegelőzési és Kezelési Központ munkatársa.