Heparin a rákkezelésben

A New England Journal of Medicine legutóbbi számának vezércikkében a McMaster Egyetem és a Buffalói Egyetem kutatói azt állítják, hogy a kis molekulasúlyú heparin előnyei a daganatos betegek kezelésében a széles körű kutatások ígéretes eredményei ellenére továbbra sem egyértelműek.

A szakfolyóiratban ugyanebben a számában közzétett tanulmányra reagálva Dr. Elie Akl és Dr. Holger Schünemann azt írják, hogy míg a heparin véralvadásgátló tulajdonságát elismerik az orvosok, nincs elegendő bizonyíték rákellenes hatására. A szakértők szerint megkérdőjelezhető, hogy szabad-e heparint adni olyan daganatos betegeknek, akik nem szenvednek véralvadási zavarokban.

Miután a két szakértő szisztematikusan összefoglalta a heparin a rákbetegekkel összefüggő előnyeire vonatkozó bizonyítékokat a 2011-es Cochrain vizsgálatban, most a SAVE-ONCO tanulmánnyal kapcsolatban kérték ki véleményüket. A tanulmány során 3200 áttétes vagy helyileg előrehaladott szolid daganatban szenvedő beteget vizsgáltak. A kemoterápia mellett megelőző dózisban szemuloparint (ultra-alacsony molekulasúlyú heparint) is adtak a pácienseknek naponta egyszer három hónapig. Az eddigi legnagyobb szabású ilyen jellegű kísérlet eredményei azt mutatták, hogy a szemuloparin jelentős mértékben csökkentette a tromboembólia előfordulását, de nem gyakorolt szignifikáns hatást a súlyos vérzésre és a halálozásra. A korábbi kutatásokkal együtt ez is azt bizonyítja, hogy a gyógyszer elhanyagolható előnnyel jár a túlélésre.

Akl és Schünemann úgy véli, azok a betegek, akiket nem zavar a napi kis molekulasúlyú heparin injekció, megelőzhetik a vérrögképződés következtében kialakuló szövődmény okozta kórházi kezelést, és valószínűleg az életüket is meghosszabbíthatják, amennyiben elfogadják a vérzés és az ezt követő kezelés megnövekedett kockázatát. Azoknak a betegeknek azonban, akik valóban túl szeretnék élni a daganatos betegséget, némi bizonytalansággal kell szembenézniük azzal kapcsolatban, hogy a kis molekulasúlyú heparin valóban előnyökkel jár-e adott daganattípusuk és annak stádiuma esetén.