Az Egyesült Államok és más országok rendőrei által gyakran alkalmazott sokkolók 50 000 voltos áramütéssel terítik le a gyanúsítottakat. Az Indiana Egyetem Egészségtudományi Karának kardiológusa, Dr. Douglas Zipes 8, 16 és 48 év közötti egészséges férfi esetét vizsgálta meg, akiket 2006 és 2009 között terítettek le a rendőrök a sokkoló segítségével. A nyolc férfiból mindössze egy élte túl az áramütést.
Zipes megvizsgálta az orvos jelentéseket, boncolási jegyzőkönyveket és a szemtanúk vallomásait is, hogy kiderítse, mi okozhatta a férfiak halálát. Az eredmények szerint a nyolcból hat férfinál súlyos szívritmuszavar alakult ki a sokkolás után.
”Persze ez nem jelenti azt, hogy teljesen ki kéne vonni a forgalomból a sokkolókat, de az biztos, hogy nagy körültekintéssel kell eljárni az alkalmazásukkor: kerülni kell például a mellkasra irányuló lövéseket és állandó megfigyelés alatt kell tartani a gyanúsítottakat” – nyilatkozta Dr. Zipes, aki a Krannert Kardiológiai Intézetben is végez kutatásokat. ”A sokkolót használóknak fel kell készülniük egy esetleges újraélesztésre, hiszen nem várt következményei is lehetnek az áramütésnek.”
A kutatás részletes leírása a Circulation című szaklap legutóbbi számában olvasható.